Elrendelte a Balassagyarmati Járásbíróság annak a gyermekorvosnak a bűnügyi felügyeletét, aki a gyanú szerint pénzért cserébe több esetben is trükközött a kötelező védőoltásokkal, melyeket bár papíron beadott, valójában azonban nem kapták meg a gyermekek – közölte a Balassagyarmati Törvényszék.
Mint írták, a jelenlegi adatok alapján az oltástagadói körökben ismert körzeti gyermekorvos március végén két alkalommal is így cselekedett.
A férfi a gyermekek nevére szóló oltási könyvbe az oltóanyagok matricáit úgy ragasztotta be, illetve az oltások beadásának tényét úgy rögzítette az EESZT informatikai rendszerben, hogy az oltóanyagokat ténylegesen nem adta be, azokat kiöntötte, csomagolásukat pedig kukába dobta.
A gyanúsítottal szemben üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntette és közokirat hamisítás bűntette miatt indult nyomozás. A bíróság november elejéig rendelte el a gyermekorvos bűnügyi felügyeletét, ám a döntés nem végleges, mivel az ügyészség a letartóztatás elrendelése érdekében fellebbezett.
Az érintett gyermekorvos a települések közleménye alapján Berkenyén, Diósjenőn és Nógrád községben rendelt. A három községben lakó kisgyermekek nem maradnak ellátás nélkül, ideiglenesen Szendehely, Romhány, Nőtincs, Rétság, illetve Érsekvadkert orvosai látják el őket felváltva, a hét egy-egy munkanapján.