Bejegyzések címke alapján
rezsi
10 bejegyzés
Kisebb mértékben, de idén télen is szükség lesz takarékoskodásra Salgótarjánban
Bár a tavalyi évhez képest mérséklődtek az energiaárak, még mindig jelentősen meghaladják a 2022. február előtti értéket, így az idei évben is költségcsökkentő intézkedésekre lesz szükség Salgótarjánban – mondta el…
Jelentősen csökkent a salgótarjáni távhőigény, kötbért fizet a fel nem használt gáz egy része után a Salgó Vagyon Kft.
Az önkormányzati cégek és intézmények számára előírt energiatakarékossági intézkedések megvalósulásáról szóló, a városi közgyűlés elé a jövő héten kerülő beszámolóból kiderül: a lakosság, az intézmények és az egyéb szolgáltatók is…
Több intézményi korlátozás is érvényben maradhat Salgótarjánban
Február végén hatályukat vesztik azok az energiatakarékosságot célzó, az intézmények zárva tartását, vagy nyitva tartásának szűkítését eredményező salgótarjáni intézkedések, melyeket még tavaly ősszel léptetett életbe a városvezetés. Ugyanakkor ezek közül…
Magyar Posta: nincs lehetőség a szünetelő posták újranyitására
A postahelyi ellátottság nemzetközi szinten is kiemelkedő, miközben a háború és a szankciók okozta energiaválság miatt a társaság működtetésének költségei továbbra is jelentősek. Mindezeket figyelembevéve a Magyar Posta Zrt. azt…
A salgótarjáni intézmények távhődíja a felére, a vállalkozásoké majdnem felére csökkent
December utolsó napjaiban jelent meg a Magyar Közlönyben az a rendelet, mely a távfűtés árát alapjaiban meghatározza az első negyedévre. Az alkalmazandó referenciaár megállapítása a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal…
428 millió forint rezsitámogatást kap a kormánytól Salgótarján önkormányzata
Támogatást kapnak a megemelkedett energiaköltségekhez a települések – közölte a Miniszterelnökség hétfőn az MTI-vel. A közleményben hangsúlyozták: a háború és a brüsszeli szankciók következményeként az energiaárak sokszorosára emelkedtek. A kormány…
A hét salgótarjáni postából csak kettő lesz nyitva november közepétől
A háború és a szankciók miatt kialakult, egész Európát sújtó energiaválság okán egyre több ország és egyre több vállalat vezet be rendkívüli takarékossági intézkedéseket az energiafelhasználás csökkentése érdekében. A kialakult…
Költségcsökkentő intézkedésekről és intézménybezárásokról döntött a salgótarjáni közgyűlés
Számos önkormányzati intézmény bezárásáról vagy szolgáltatásainak szűkítéséről hozott döntést csütörtök délelőtti ülésén Salgótarján Közgyűlése. Mint az az ülésen a várost vezető és a kormánypárti frakcióban ülő politikusoktól is elhangzott: az…
Intézményeknél és egyes vállalkozásoknál több mint tízszeresére emelkedik a hődíj Salgótarjánban
Szeptember végén jelent meg a Magyar Közlönyben az a rendelet, mely a távfűtés árát alapjaiban meghatározza. A december 31-ig érvényes szabályozásból kiderül: a lakosság ugyanannyit fizet az utolsó negyedévben is,…
Nyílt levélben szólítja fel több nem kormánypárti vezetésű település vezetője Orbán Viktort a nemzeti energiacsúcs összehívására
Nyílt levélben szólítja fel több, nem kormánypárti vezetésű település Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy hívja össze a Magyar Önkormányzatok Szövetsége által kezdeményezett nemzeti energiacsúcsot és kezdjen azonnali párbeszédet a magyar önkormányzatokat…