Bejegyzések címke alapján
Nógrád vármegye
327 bejegyzés
A falvak okossá válását segíti egy nemzetközi konzorcium
A 2020 októberében indult magyar-szlovák határmenti együttműködésben megvalósuló Smart Communities 2.0 (SKHU/1902/4.1/027 – How to be smart in the countryside) projekt azt a kérdést válaszolja meg, hogyan lehetünk okosak vidéken,…
Nyolcezer 60 év feletti Nógrád megyei lakos még az első oltást sem vette fel
A mobil oltóállomásokon 16 megyében 136 településen 32 ezer embernek 52 ezer oltást adtak be a program kezdete óta óta, tíz hónap alatt – ismertette a Honvédelmi Minisztérium államtitkára szombaton…
Idén is keresik az “Az év Nógrád megyei civil szervezetét”
A salgótarjáni székhelyű Nógrád Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ idén is meghirdette felhívását, amelyben keresik az év Nógrád megyei civil szervezetét. Az elismeréseket ebben az évben az a Nógrád megyei…
A nógrádi szakemberek is csatlakoznak a sasszinkronhoz
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a nemzetipark-igazgatóságokkal és más civil szervezetekkel együttműködve immáron 19. alkalommal szervezi meg az Országos Sasszinkront, a hazánkban telelő ragadozómadarak éves számlálását péntektől vasárnapig.…
Megyeszerte 228, Salgótarjánban 24 otthonban csaptak fel a lángok tavaly
Összesen 228 lakástűzhöz riasztották a tavalyi évben Nógrád megyei tűzoltóit, csak a negyedik negyedévben 67 alkalommal – derül ki a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság közleményéből. 2021-ben összesen 350 négyzetméternyi otthon…
Csökkent a közfoglalkoztatottak száma Nógrád megyében is
Egy év alatt közel tizedével csökkent a közfoglalkoztatásban résztvevők száma Magyarországon a Belügyminisztérium közfoglalkoztatással kapcsolatos, decemberben közétett, még 2021 októberére vonatkozó beszámolója szerint. Az elemzésből kiderül: a vizsgált időszakban átlagosan…
Országszerte 86, Nógrád megyében egy vasúti átjárós baleset történt tavaly
A korábbi öt évben tapasztalt stagnálás után tavaly országos átlagban jelentősen megemelkedett a vasúti átjárókban történt balesetek száma – derül ki a MÁV Zrt. közleményéből. A vasúttársaság ismertetése szerint, míg…
Nógrád megyében is fészkel az év madarának választott zöld küllő
A Karancs-Medves térségében, a cserháti területeken és a Mátra nyugati oldalában is rendszeresen fészkelő, Nógrád megye számos területén megfigyelhető állandó maradunk, a zöld küllő nyerte tavaly az Év madara 2022…
Nógrád megye minden járási székhelyén lesz oltási akció januárban
Az eddigi oltási akciók sikerére és az omikron vírusvariáns magyarországi megjelenésére tekintettel januárban több oltási akció is lesz a kórházi oltópontokon és a járási székhelyek szakrendelőiben, amikor ismét előzetes időpontfoglalás…
Erősödött a csalásmentesség a Nógrád megyei önkormányzati intézményeknél
Összesen 117 Nógrád megyei, önkormányzati fenntartású, de önállóan gazdálkodó szervezetnél ellenőrizte a belső kontrollrendszer lényeges elemeit az Állami Számvevőszék (ÁSZ). A vizsgált intézmények egyaránt bő negyede kapott az ÁSZ-tól alacsony…