Bejegyzések címke alapján
Nógrád vármegye
327 bejegyzés
Palócföld Gazdaságáért díjat kapott a Mikropakk
A szécsényi Forgách-kastélyban mutatták be pénteken a Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara és a NAV Nógrád Megyei Adó- és Vámigazgatósága közös, a megye gazdaságát, illetve a legsikeresebb vállalkozásait bemutató Top50…
Salgótarjánban és környékén is nagy szükség van a véradókra
Ismét donorok jelentkezését várja az Országos Vérellátó Szolgálat, a koronavírus-fertőzöttek gyógyulási esélyeinek növelése érdekében ugyanis újra vérplazmára van szükség a fertőzésből már felgyógyult betegektől, és véradók jelentkezését is várják. Az…
Folytatódik az oltási akcióhét
A kormány egy héttel, december 5-ig meghosszabbítja az oltási akcióhetet, így a jövő héten is előzetes regisztráció, illetve időpontfoglalás nélkül várják az oltakozókat a kórházi oltópontok minden nap reggel 7-től…
Ülést tartott a Nógrád Megyei Munkaerőpiaci Egyeztető Kerekasztal
A koronavírus-járványhelyzet Nógrád megyében okozta arányaiban véve az egyik legkisebb mértékben a munkanélküliek számának növekedését, a nyilvántartott álláskeresők száma közel visszacsökkent a pandémia előtti szintre – hangzott el a Nógrád…
Már közel 200 lakástűzhöz riasztották idén a tűzoltókat Nógrád megyében
A lakástüzek megelőzésére hívta fel a figyelmet a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, miután nemrégiben Érsekvadkerten tűz ütött ki egy idős nő otthonában, akit már a kiérkező tűzoltók sem tudtak megmenteni.…
Az oktatás, az ipar és a közlekedés is kiemelt szerepet kap Nógrád megye és Salgótarján fejlesztési stratégiájában
A felsőoktatás, a közlekedés és a helyi ipar fejlesztési lehetőségei is szóba kerültek azon az értekezleten, melyet az Északkelet-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna hosszú távú stratégiájával kapcsolatban tartottak pénteken a Megyeházán. Az egyeztetésen…
Nógrád megyei gyermekeket is támogat a Regőczi Alapítvány
Országszerte már 930 olyan gyerekkel vette fel a kapcsolatot a Regőczi István Alapítvány, aki a koronavírus-járvány miatt árván vagy félárván maradt – közölte az alapítvány kuratóriumi elnöke múlt héten az…
A 12 év felettiek közel 64 százaléka vette már fel a védőoltást Nógrád megyében
Friss átoltottsági adatokat tettek közzé csütörtök délelőtt a koronavirus.gov.hu honlapon, melyből kiderül: Nógrád megye 12 év feletti lakosságának 63,8 százaléka már élt a koronavírus elleni ingyenes védőoltás lehetőségével. A kormányzati…
Átadták a bujáki katolikus templom felújított mellékoltárát
Átadták a felújított mellékoltárt Buják község római katolikus templomában a templom védőszentje, Szent Márton napján csütörtökön – számolt be az MTI. Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős…
A Nógrád megyei vállalkozásokat is segíti a Széchenyi Lízing GO!
A Nógrád megye mikro-, kis- és középvállalkozások újraindítását is segíti a Széchenyi Lízing GO!, mely agrár célú és nem agár célú lízingügyletek, így például személy- vagy haszongépjárművek, berendezések és ingatlanok…