Bejegyzések címke alapján
menekültek
10 bejegyzés
Bébiétel, tápszer és pelenka most a leghasznosabb adomány
Továbbra is folyamatosan, több helyszínen valósul meg Nógrád megye területén is az Ukrajnából menekültek befogadása az államilag szervezett humanitárius segítségnyújtás keretében. Akik felajánlással szeretnének és tudnak segíteni, a húsvétig tartó…
Új típusú adományokat is várnak a menekültek számára
A balassagyarmati és salgótarjáni logisztikai adománygyűjtő pontokra is folyamatosan érkeznek a különböző lakossági felajánlások az ukrajnai menekültek részére – áll a Nógrád Megyei Kormányhivatal közleményében. Mint írták, a készletek áttekintését…
Folyamatos a Nógrád megyébe érkező menekültek ellátása
Az ukrán-orosz konfliktus okozta válsághelyzettel kapcsolatos megyei feladatok egyeztetése érdekében csütörtökön délelőtt ismét összeült a Nógrád Megyei Kormányhivatal mellett működő Nógrád Megyei Védelmi Bizottság. A kormányhivatal közleménye szerint a testület…
Adománygyűjtő pontot nyit a kormányhivatal Salgótarjánban
A Nógrád Megyei Kormányhivatal munkatársai is adományok felajánlásával segítik az ukrajnai menekülteket, a hivatali gyűjtőpontot március 17-től kezdődően a lakosság előtt is megnyitják. A hivatal közleményében Szabó Sándor kormánymegbízott közölte:…
Két salgótarjáni szálláshelyen helyeztek el eddig menekülteket
A Medves Hotelbe a hét közepén érkeztek menekültek az államilag, a katasztrófavédelem által szervezett humanitárius segítségnyújtás keretében, míg a Beszterce-lakótelepi Halász Fogadóba pénteken érkezett 30 fő. Molnár Károly, a településrész…
Menekültek érkeztek Salgótarjánba is
Államilag szervezett humanitárius segítségnyújtás keretében szerdán reggel megérkeztek az első menekültek Salgótarjánba is. A Medves Hotelben elszállásolt bő 30 fő (frissítés: késő délutánra összesen közel 50 fő) többségében kárpátaljai anyák…
Nógrád megyében is területi irányító törzs alakult
Elszállásolásban és szálláshelyekre történő szállításban segíti a háború elől menekülőket az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) – közölte az MTI-vel kedden a főigazgatóság. Azt írták, a határon és szükség szerint a…
Hétfő estig 36 menekültet fogadtak a balassagyarmati Közösségi Szállón
Hétfő estig 36 ukrajnai menekült érkezett a balassagyarmati Közösségi Szállóra, köztük főként harmadik országbeli diákok és vendégmunkások – számolt be Csach Gábor közösségi oldalán. A város polgármesterének ismertetése szerint az…
Eddig nem, de a folytatásban érkezhetnek menekültek salgótarjáni szálláshelyekre
Bár keddig nem érkeztek háborús menekültek Salgótarjánba, a következő napokban ez még változhat. Fekete Zsolt polgármester hétfőn, a katasztrófavédelem tájékoztatására hivatkozva még arról írt közösségi oldalán, hogy a megyeszékhelyre 200…
Kétszáz ukrajnai menekültet szállásolnak el Salgótarjánban
A katasztrófavédelem tájékoztatása alapján 200 ukrán menekültet szállásolnak el Salgótarjánban a Medves és a Salgó Hotelekben – közölte közösségi oldalán Fekete Zsolt. Frissítés: a polgármesteri tájékoztatából keddre kitörölték a menekültek…