Bejegyzések címke alapján
Bátonyterenye
90 bejegyzés
Üzembe helyezték Nógrád első traffiboxát
Nógrád vármegyében elsőként helyeztek el traffibox készüléket Bátonyterenye térségében, a 21-es számú főút és a Béke út kereszteződésénél – közölte a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság. A kétirányú, fix sebességmérő berendezés csütörtöki…
Patakon és Kisterenyén is figyelik a madarakat a hétvégén
Idén is megrendezik hazánkban az Európai Madármegfigyelő Napokat, melynek keretében országszerte várják az érdeklődőket egy könnyű madármegfigyelő kirándulásra, sok helyen pedig bemutató madárgyűrűzésre is – közölte a program magyarországi koordinátora,…
Felfüggesztette a bátonyterenyei akkumulátor-feldolgozó működését a kormányhivatal
Határozatlan időre felfüggesztette egy akkumulátor-feldolgozó működését a Nógrád Vármegyei Kormányhivatal kedden. A bátonyterenyei üzem ugyan a környezetet nem szennyezte, de sorozatosan megszegte a működéssel és hulladékgazdálkodással kapcsolatos szigorú előírásokat –…
Kábítószert is találtak a lopáson ért mátraverebélyi nőnél
Fizetés nélkül próbált meg távozni az egyik bátonyterenyei üzletből egy 32 éves nő, akinek a táskájában a lopott áruk mellett kábítószergyanús anyagot is találtak a rendőrök – közölte a Nógrád…
Közel 260 ezer forintra nőtt a salgótarjáni lakások átlagos négyzetméterára
Míg az országos lakásállomány 2011 óta több mint négy százalékkal bővült, addig Nógrád vármegyéé 0,3 százalékkal csökkent, vagyis lényegében stagnált – ismertette az ingatlan.com a tavalyi népszámlálási adatokon alapuló elemzésében.…
Félmillió forint értékben támogatta a Borbély iskolát a bátonyterenyei Gilux
Félmillió forint értékben kapott szerelvényeket és szerszámokat adományként az Nógrád Megyei Szakképzési Centrum (NMSZC) Borbély Lajos Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium a karbantartási és üzemeltetési termékeket forgalmazó, Bátonyterenyén nemrég üzletet…
Letarolta a hétfői vihar Kelet-Nógrádot
Hétfőn délután négy óra előtt érte el a vihar Nógrád vármegyét, a heves esőzés és a viharos szél pedig több településen is károkat okozott – közölte Szeles Péter, a Nógrád…
Újabb, jelentős összegű bírságot szabott ki a kormányhivatal egy bátonyterenyei akkumulátor-feldolgozó üzemre
Újabb, közel 50 millió forintos büntetést szabott ki egy bátonyterenyei akkumulátor-feldolgozó üzemre a Nógrád Vármegyei Kormányhivatal pénteken. A cégnek azért kell a szigorú hulladékgazdálkodási bírságot megfizetnie, mert egyes hulladéktípusok esetében…
Biztonságosabbá válik a közlekedés a maconkai csomópont átépítésével
Az autós és a gyalogos közlekedés is biztonságosabbá válik a maconkai csomópont átépítésével – erről Nagy-Majdon József, Bátonyterenye polgármestere írt hétfőn közösségi oldalán. A városvezető ismertetése szerint a maconkai városrészben…
Darálógép égett a bátonyterenyei akkumulátor-feldolgozóban
Kisebb tűz keletkezett péntek este fél kilenckor Bátonyterenyén, egy Hatvani úti ipari létesítményben – közölte a Nógrád Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. A tájékoztatás szerint az épületben egy darálógép égett, amelyet a…
