1956-ban ezekben a napokban ezt mondta a forradalmárokkal való kapcsolattartásra kijelölt kommunista pártvezető, Marosán György Steigerwald Ottónak, a Nógrád megyei munkástanács elnökhelyettesének és a nógrádi küldöttségnek a Parlamentben. Így is lett…
Salgótarjánban 1956. december 8-án 3-4 ezer fős tömeg követelte a letartóztatott kisterenyei bányászok szabadon bocsátását. A békésen tüntető polgárokra a megyei tanács épülete előtt felsorakozott szovjet katonák és a velük együttműködő karhatalmisták nyitottak tüzet.
Házi Sándor vezérőrnagy parancsára karhatalmisták letartóztatták Kisterenyén Gaál Lajost, a Bányatröszt Munkástanácsának tagját és Viczián Tibort sztrájkra buzdító röplapok terjesztésének vádjával, majd a BM salgótarjáni főosztályára szállították őket. A hírre reggel kisterenyei bányászok indultak Salgótarjánba, ahol a BM főosztály és a Megyei Tanács épülete előtt a helyi gyárak és üzemek dolgozóival együtt 11 órára már mintegy 3-4 ezer ember gyűlt össze, akik követelték a letartóztatottak szabadon bocsátását. A BM főosztály előtti részt három szovjet harckocsi, a Megyei Tanács épületét és előterét, illetve a Rákóczi úti iskola és a Megyei Tanács közötti útszakaszt karhatalmisták szállták meg.
Miközben a fegyveres erők vezetői – eredménytelenül – igyekeztek leszerelni a tömeget, a Megyei Tanács előtt lövések dördültek el. A további lövöldözés megakadályozására Ferecz István AKÖV garázsmester gyakorló hanggránátot dobott a Megyei Tanács előtt lévő karhatalmisták mögé, azonban ez kiváltotta az általános sortüzet.
A vérengzés itt nem állt meg; 1956. december 13-án a megyei rendőrkapitányságról karhatalmisták az előző napon letartóztatott Hadady Rudolfot és Hargitai Lajost – az acélárugyári fegyveres őrség két parancsnokát – a Budapesti Központi Bírósághoz szállították. Útközben Hugyag községben mindkettejüket megkínozták, majd az Ipoly-parton meggyilkolták.
Az áldozatok és sebesültek számáról a mai napig nincsenek pontos adatok. A levéltári kutatások szerint arra sem lehet egyértelmű választ adni, hogy ki vagy kik adták ki a tűzparancsot. A sortűz halottainak a számáról eltérnek a források. Az egyik kormány kiküldött először 10–12, majd rögvest utána 56 halottról tett említést a jelentésében. A szintén jelenlevő Jakab Sándor megyei pártvezető cikkeiben és megyei monográfiájában 80 fölé helyezi ezt a számot. Az állásából átszervezés címén 1957. január közepén feltűnő gyorsasággal eltávolított városházi anyakönyvvezető-nő 131 halottra emlékezett. A rendszerváltás után író történészek 46 halottat tudtak azonosítani.
A sortüzet követő napokon a szakértők összesen 318 kilőtt hüvelyt találtak a megyei tanács épülete előtt. Az akkori sajtó ellenforradalmárok provokációjaként adott hírt a salgótarjáni sortűzről, melyben a hivatalos adatok szerint 46-an, a szemtanúk beszámoló szerint viszont ettől sokkal többen vesztették életüket.
December 8-át 1991-ben nyilvánította városi gyásznappá Salgótarján önkormányzata.
