Szerdán elfogták a rendőrök azt, a már körözés alatt álló 44 éves férfit, aki Salgótarjánban és a környező településeken több helyről lopott, valamint autókat is feltört – tájékoztatta portálunkat a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Mint ismertették, a nyomozók a többszörösen büntetett előéletű salgótarjáni férfit számos vagyon elleni bűncselekménnyel gyanúsítják, amelyek között a márciusi, rákóczibányai lopások mellett további salgótarjáni bűnesetek – így lopások és autófeltörések – is szerepelnek.
A több hatóság által keresett férfit az egyenruhások összehangolt akcióval szerdán, Salgótarján Forgáchtelep városrészében fogták el, majd állították elő a rendőrkapitányságra. A gyanúsítottat hétrendbeli lopás miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását. A nyomozók vizsgálják, hogy a férfi összefüggésbe hozható-e további bűncselekmények elkövetésével – tették hozzá a közleményben.