Csütörtökön veszi kezdetét és egészen május végéig tart a Tarjáni Tavasz Összművészeti Fesztivál.
Balogh Katalin, a Salgótarjáni Rendezvény- és Médiaközpont Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója a Tarján Neked című kiadvány legfrissebb számában arról ír: a következő hetekben rengeteg rendezvénnyel várják az érdeklődőket, partnerintézményeikkel közösen pedig színt visznek a város életébe. A Tarjáni Tavasz különlegessége ugyanis abban rejlik, hogy Salgótarján kulturális intézményei, civil szervezetei közösen hirdetik és rendezik meg a tavaszköszöntő eseménysorozatot – ismertette.
A fesztivál csütörtökön délelőtt 10 órakor közösségi rajzolással veszi kezdetét a Fő téren, majd 17 órakor megnyitják Botos Zoltán festőművész „Az útkeresés” című tárlatát a József Attila Művelődési Központ Klubtermében, míg 19 órától Jakupcsek Gabriellával beszélget Kozma Gábor a televíziós műsorvezető „A napos B oldal” című könyvéről a „Józsi” színháztermében.
Ezt követően, az előttünk álló hetekben is számos különféle programmal várják majd az érdeklődőket: lesznek koncertek, számos színházi előadás, zenés-táncos programok, de nem marad el a Városi Majális és a Gyermeknap sem. A Tarjáni Tavaszt május 31-én Charlie koncertje zárja. A programokról részletesen a Tarján Neked című kiadványból lehet tájékozódni, mely elérhető a salgóremek.hu honlapon is.