Sem színészből, sem háttéremberből, sem technikai eszközökből nem igényelt még annyit egyetlen korábbi előadás sem, mint a Macskakő című darab. A Zenthe Ferenc Színház a teátrum 10 éves történetének legkomplexebb feladatával készül Salgótarján várossá nyilvánításának 100. évfordulójára. A centenárium alkalmából meghirdetett Zenthe100 pályázat II. kategóriájában fődíjas, Topolcsányi Laura által írt drámát két felvonásban, két és fél órás előadásban viszik színpadra. Ennek apropóján Susán Ferenc rendezővel, a színház produkciós igazgatójával és Sándor Zoltán dramaturggal, a teátrum művészeti vezetőjével beszélgettünk.
Talán már a színlapon egymás alatt sorakozó színészi névsor is mutatja, hogy grandiózus előadásra készül a teátrum. Egy produkciót 27 színésszel színpadra vinni “békeidőben” is kihívás…
Susán Ferenc: Volt már korábban is jelentősebb létszámú produkciónk, de valóban, ez lesz a legnagyobb ilyen tekintetben. Ezen túl jelentős a háttérszemélyzet létszáma is, így november végétől összességében 40-45 fős stábbal zajlik a munka. A koronavírus árnyékában megpróbálunk minden óvintézkedést meghozni és betartatni annak érdekében, hogy a próbafolyamatban ne legyen fennakadás.
Két hét van hátra az ősbemutatóig, jól áll ez a folyamat?
S. F.: Ekkora létszámnál igen nehéz a próbák egyeztetése, de ott tartunk, ahol tartunk; ami biztos, hogy január 28-án díszelőadás lesz.
Közeleg a várossá nyilvánítás centenáriuma – 3100.hu
A várossá nyilvánítás évfordulóján, 2022. január 27-én ünnepi programsorozattal kezdődik a “Salgótarján 100 éve város” emlékév.
A színházlátogató, érdeklődő városlakóknak talán van valamilyen “képük” az 1920-as Salgótarjánról – leginkább iratokból, helytörténeti dokumentumokból, visszaemlékezésekből, archív képeslapokról. Mennyiben korrelál majd az így ismert korabeli valósággal a történet?
S. F.: Az 1920-1922-es éveket jellemző történelmi helyzet erősen átszövi az előadást, ehhez kapcsolódnak Salgótarján történetének akkori problémái és információi is. Egyébként nem vagyok benne biztos, hogy sokaknak van ilyen “képe” a 100 évvel ezelőtti településről. De az biztos, hogy a darab közelebb fogja vinni a nézőt ehhez az időszakhoz, leginkább az érzelmeken keresztül. Történelmileg pedig elég végiggondolnunk, hogy ha néhány kilométerrel arrébb rajzolják meg a határt, akkor Salgótarjánból jó eséllyel nem magyar város, hanem szlovák falu lett volna…
Sándor Zoltán: A történet maga fiktív, de történelmi és történeti tényeken alapul. A szerző igyekezett a sokágú történetben úgy megjeleníteni a város akkori történelmét, hogy hiteles legyen. Ez tehát egy történelmi, de nem dokumentalista dráma. Megmutatkozik mindez abban, hogy valós helyszínek tűnnek fel, továbbá mint szereplő, maga Förster Kálmán és az általa a város jövőjéről írt néhány sor is megjelenik majd. Nyilván a figurák többsége „kitalált”, de élhettek abban az időben: úgy a bányászok, mint az értelmiséget reprezentáló szereplők. A két társadalmi réteg között van egy szerelmi szál is egy vájár és tanítónő között, ami – a kor sajátosságai miatt – egyfajta társadalmi feszültséget már önmagában hordoz és a darabban is megvan a maga feszültsége. Mindezt tetézi a máig kiható, középponti trauma: a trianoni döntés.
Színváltásból 27 darab és mozaikszerű történet. A forgószínpadra úgy tűnik nagy szükség van.
S. F.: Enélkül talán nem is lehetne színpadra vinni ezt a darabot. A szerkezete is komplex: nem ülünk be egy szobába, ahol megtörténik valami, hanem ide-oda, több helyszínre ugrálva próbálunk egy majdnem filmszerű előadást színpadra vinni. Ehhez egyébként nemcsak a forgószínpadra, hanem a meglévő technikai eszközeink közel teljes palettájára is szükségünk van.
S. Z.: A szerteágazó történet mozaikszerűen áll össze, hol rövidebb, hol hosszabb jelenetekből. A darabot ezért is nehéz színpadon megjeleníteni, filmen talán egyszerűbb is lenne megvalósítani. A szerző komoly feladat elé állította a rendezőt: 27 funkcionáló és megszólaló szereplő, emellett 27 színváltás – ez rengeteg. Ilyen itt még biztosan nem volt. Tehát ez adja meg a nehézségét és a szépségét, egyben kuriozitását, de az izgalmát is, hogy hogyan fog ez végül egy képpé összeállni.
Mint minden premierre, erre is biztosan becsülettel és szorgalommal készülnek azok a színészek is, akik nem kötődnek közvetlenül a városhoz. Azonban mások mellett a rendező és a dramaturg is erős kötődéssel alkot a várossá nyilvánítás centenáriuma apropóján. Plusz öröm és motiváció, vagy inkább plusz teher ez?
S. F.: Komoly és megtisztelő felkérés volt a színház felé ez a feladat, talán az elmúlt tíz év tevékenységét is megfelelő helyre emeli. Megvan a drukk – mint minden premiernél –, de itt különösen. Volt már szerencsénk kettőnknek a várossá nyilvánítási ünnepségek apropóján ünnepséget rendezni, azok is komoly kihívást jelentettek, de az még nem fordult elő az elmúlt tíz évben, hogy színházi előadással ünnepeljen a város.
S. Z.: Az említett a “Fekete város, fehér lélek” című összeállításunk, egy szerkesztett műsor volt, de nem egy egységes színpadi mű.
S. F.: Abban sok évtized helyi történelmét próbáltunk megjeleníteni, erre jelen esetben nincs törekvés.
A Macskakő című drámát hét előadás során várhatóan közel 3500 néző tekinti meg – ismertette a 3100.hu megkeresésére a Zenthe Ferenc Színház igazgatója. Simon Lajos tájékoztatása szerint január 28-án zártkörű ősbemutatóra kerül sor, majd január 29-én a Székfoglaló premier bérlet, január 30-án pedig a Zenthe Ferenc bérlet keretében láthatja a közönség a darabot. Utóbbi két esetben szólójegyek vásárlására is van lehetőség. Január 31-én és február elsején az Ifjúsági bérlet keretében összesen négyszer viszik színpadra a darabot, így lényegében Salgótarján majd minden középiskolás diákja látja majd az előadást – közölte Simon Lajos.
A Topolcsányi Laura által írt mű az 1920-1922-es időszakában játszódik, egy drámapályázaton kiválasztott alkotásról van szó. Karakterében másfajta pályázatok közül lett-e ez kiemelve?
S. F.: Sokféle anyag érkezett be, közel sem voltak egymáshoz hasonlók. A zsűri ezt tartotta a legjobbnak, minden nehézségével együtt. Ne értse senki félre: nyilván ha színdarabot kell választani, nem biztos, hogy ezt választottuk volna. Ezt a sors akarta így, hogy 27 szereplős, 27 színváltású, a várossá nyilvánítás 1920-1922-es időszakát megmutató alkotás legyen a legjobb és nem nagyobb időszakot átívelő. De mint már említettem, kiemelkedően lényeges is egyben ez az időszak: Trianon végül azt “indokolta”, hogy Salgótarján magyar város legyen és nem szlovák határfalu lett. Ha ez akkor máshogy alakult volna, teljesen más típusú 100 év állna a település mögött.
Az ezek szerint igen összetett darab színpadra állításban van-e mozgástér, vannak-e kompromisszumok az írott művel szemben?
S. F.: Lehetne mozgásterünk, de nincs rá szükség. Azt visszük színpadra – tényleg nagyon apró igazításokkal – amit a szerző megírt.
S. Z.: Gyakorlatilag szabad kezet kaptunk, Topolcsányi Laura részt sem vesz a próbafolyamatban – a magam véleménye szerint jó és okos szerzőhöz méltón. Természetesen a bemutatón itt lesz, de a folyamatba nem kíván beleszólni, ismert színészként az alkotókra bízta a színpadra állítást. Sokszor így cselekednek egyébként a szerzők, hogy “kizárják magukat”: a színházra, a rendezőre, a dramaturgra és a szakmai stábra bízzák a feladatot. Más az írott és a játszott dramaturgia, emellett pedig ott van még a rendezői szabadság is. Pozitív, hogy a szerző nem szabott kereteket, ennek ellenére nincsenek érdemi változtatások.
Milyen hangulatban megy majd haza a néző a színházból a darab megtekintése után?
S. F.: Nem lesz egy “habos” előadás. Sok szál fut egymás mellett, jobban és kevésbé kibontva, de mindenképpen izgalmas este lesz. Ha minden úgy alakul, ahogyan azt mi tervezzük, akkor az is biztos, hogy elgondolkodtató előadás lesz.
S. Z.: Érzelemgazdag előadás várható, már csak az alaptörténet és a felölelt tragikus időszak miatt, de egyben felemelő is. A szerző eredeti szándékának megfelelően a legvégén katarzist várunk, de ez összességében nem “happy end” lesz.
