Sport
88 bejegyzés
Több mint 600 alkalommal lesznek láthatók a versenyautók a ceredi szerpentinen
Vasárnap Cered határa és a szilváskőpusztai elágazó között rendezik meg az R-Cup Challenge – elsősorban amatőrök részére szóló – autóverseny-sorozat, egyben az ART Sprint és Rally Sprint következő fordulóját. A…
Sebestyén Szilárd: stabilan várja a bajnoki rajtot az SBTC
Intenzív felkészülési időszakot zár le az SBTC, a felkészülési találkozók közül az utolsón – múlt szombaton – a Pest vármegyei első osztályban érdekelt Vác VLSE fiatal csapatát fogadták. Az edzőmeccset…
Szombaton zárja edzőmérkőzéseinek sorát az SBTC
Végéhez közeledik az NB III-as labdarúgóbajnokságra történő felkészülés az SBTC-nél. Szerdán magabiztosan nyert a csapat a hevesi első osztályban érdekelt Füzesabonnyal szemben, szombaton délelőtt pedig már bajnoki főpróbájukhoz is érkeznek…
Boruzs Zsolt ért célba elsőként az országot keresztülszelő kerékpáros kalandtúrán
Pénteken késő délután elsőként ért célba Boruzs Zsolt, a salgótarjáni sportoló teljesítette a leggyorsabban a Hungarian Divide elnevezésű kerékpáros kalandtúrát. Hat egész és egy harmad napba telt számára a keleti…
Megnyerte az osztályozót az SBTC
A Szojka Ferenc Stadionban aratott 3-0 arányú sikert követően a visszavágót is megnyerte az SBTC labdarúgócsapata a Nyergesújfalu SE ellen, ezzel kivívták a jogot az NB III-as szereplésre. A fekete-fehérek…
Kelet-Nógrádba érkezett az országot átszelő kerékpáros kalandtúra mezőnye
Hétfőn hajnalban Bátonyterenyénél elérte Nógrádot a Hungarian Divide élmezőnye. A kerékpáros esemény résztvevői önellátó módon, a szükséges felszereléseket magukkal véve, illetve útjukba eső pontokon beszerezve vagy pótolva, egyhuzamban, külső segítség…
Háromgólos előnyből várhatja az osztályozó visszavágóját az SBTC
Magabiztos győzelmet aratott a Nyergesújfalu SE ellen az Salgótarjáni BTC vasárnap késő délután a Szojka Ferenc Stadionban. Lehet, hogy a fekete-fehér színösszeállítás fénye kissé megkopott az elmúlt években, de az…
Vasárnap hazai pályán kezdi osztályozó párharcát az SBTC
A salgótarjáni klub a vármegyei élvonal megnyerését követően 17 másik csapattal egyetemben jelentkezett az osztályozóra, a keddi sorsoláson a Komárom-Esztergomi bajnokot kapták ellenfélül. Vasárnap késő délután a Szojka Ferenc Stadionban…
Vincze Ferenc vezetésével zárult a Salgó Rally első napja
A Vincze Ferenc, Percze Nándor páros (Skoda Fabia R5) az első mátrai szakaszon az élre állt, a péntekre kiírt hat gyorsaságiból ötöt ők nyertek, így a nap végén 16,7 másodperces…
Salgó Rally – Új éllovas lehet összetettben az idény első aszfaltos futamán
Nagy csata várható a pénteken és szombaton sorra kerülő Salgó-ralin, a HUMDA országos ralibajnokság idei második futamán, melyen az élmenők számára az lesz a tét, hogy melyik páros veszi át…
