Az idén várossá válásának centenáriumát ünneplő Salgótarján történelmének kétségtelenül legmegrázóbb, sorsfordító tragédiája volt a 66 évvel ezelőtti, december 8-i sortűz – mondta Fekete Zsolt, a megyeszékhely polgármestere az 1956-os sortűz áldozatai előtt tisztelgő megemlékezésen, az egykori Vásártéren.
Fekete Zsolt beszédében felidézte: az 1956 októberében történt országos megmozdulások hatására az Acélgyárban és az Öblösüveggyárban üzemőrség alakult. Október 27-én ledöntötték a szovjet emlékművet, 30-án pedig megalakult a Nógrád Megyei Nemzeti Tanács, mely megpróbálta átvenni a hatalmat. November 3-án – igaz, csak rövid időre – megszólalt a szabad Salgótarján rádiója, míg a munkások sztrájkot hirdettek a szovjet csapatok kivonulásáig.
A polgármester kifejtette: Salgótarján azzal váltotta ki a hatalom megkülönböztetett gyűlöletét, hogy itt maga a munkásság utasította el a rendszert, és amire a legbüszkébbek lehettek elődeink, az az, ahogyan a munkásszolidaritás működött a városban.
Mint a városvezető fogalmazott, annak idején az első hívó szóra ezrek indultak munkatársaik kiszabadítását követelni, pedig akkor már minden józan ember tudta, hogy az életével játszik. Az emberekben azonban a félelemnél erősebb volt a bajtársiasság, a szolidaritás parancsa. Talán ez is közrejátszott abban, hogy a salgótarjáni sortűz az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése utáni leszámolások legvéresebb sortüze volt – mondta Fekete Zsolt.
A polgármester a 30 évvel ezelőtt felállított, Szabó Tamás által megalkotott emlékművel kapcsolatban aláhúzta: az alkotás Salgótarján minden jóérzésű, tisztességes polgára tiltakozását is kifejezi a mindenkori önkényuralom és a tömeggyilkosságok ellen, történjenek azok bárhol a világon, mert a tömeggyilkosságokat soha, semmilyen történelmi helyzet vagy szükségszerűség nem indokolhatja.
Fekete Zsolt szerint az 1956-os eseményeket sokféleképpen lehet megközelíteni, értékelni, ám úgy véli, talán nem jár messze az igazságtól, ha azt mondja: 1956 forradalma vitathatatlanul az idegen elnyomó hatalom elleni függetlenség kivívása és a demokratikus államrend kialakításának jegyében zajlott.
A megyeszékhely vezetője hangsúlyozta: kötelességünk emlékezni és emlékeztetni ezen a történelmi emlékhelyen minden évben 1956. december 8. mártírjaira. “Kötelességünk továbbá, hogy megpróbáljunk méltóak lenni áldozatukhoz – ez csak akkor sikerülhet, ha politizálásunkkal, pártállásunktól függetlenül mindenkor, mindent megteszünk az emberi szabadságért és demokráciáért” – fogalmazott.
“Az októberi forradalom jövőbe mutató szellemi öröksége erőt és reményt ad, hiszen akkor eltérő hátterű és meggyőződésű emberek találtak egymásra, akik össze tudtak kapaszkodni egy közös cél érdekében” – zárta beszédét Fekete Zsolt. A polgármester a gyásznapon megemlékezett a POFOSZ Nógrád Megyei Szervezetének egykori elnökéről, a közelmúltban elhunyt Bérczesi Mihálynéról is.
“Az emlékek megkoptak, de a fájdalom megmaradt”
Bodó Mónika, a Magyar Politikai Foglyok Szövetsége (POFOSZ) Nógrád Megyei Szervezetének elnöke emlékező beszédében elmondta: december 8. nem csak Salgótarján, de számos család életében is gyásznap. 66 évvel ezelőtt, ezekben a napokban híre ment, hogy letartóztattak két kisterenyei munkást, a bányák, gyárak és üzemek pedig egy emberként fogtak össze kiszabadításuk érdekében.
Délelőtt 11 órára már 3-4 ezer fős tömeg gyűlt össze a mai December 8. téren, közben pedig mintegy 40 pufajkás foglalta el a Megyeháza és a rendőrség épülete előtti részt, illetve az adott útszakaszt, majd lőállásba helyezkedtek. Ott volt két szakasznyi szovjet kiskatona is, akik az éppen akkor vezetéknek kiásott gödrökben helyezkedtek el, szemben a tüntetőkkel, három páncélos autó pedig elzárta a menekülési útvonalakat – idézte fel az 1956 decemberében történt eseményeket Bodó Mónika.
Fél 12 körül a karhatalmisták tüzet nyitottak, majd pár perces szünetet követően, valószínűleg tárcsere után, újra tüzeltek, és a kiskatonák is csatlakoztak a pufajkásokhoz. Mindenre lőttek, ami mozgott: sem gyermeket, sem időst, sem férfit, sem nőt nem kíméltek, a legtöbb embert hátulról, menekülés közben ért a lövés.
Mint azt Bodó Mónika is elmondta, a sortűznek bizonyítottan 46 halálos áldozata volt, ám ezt a számot már akkor jóval többre becsülték, a POFOSZ pedig 131-re teszi az áldozatok számát. A szövetség megyei elnöke szerint azért sem lehet tudni pontosan, hányan hunytak el a sortűzben, mert az akkori anyakönyvvezetőnek meg kellett változtatnia a halál okát a hivatalos okiratokban.
Bodó Mónika végezetül kifejtette: bár az idő múlik, az emlékek megkoptak, de a fájdalom megmaradt – az a fájdalom, mely advent idején szörnyű, tragikus csapásként érte a családokat.
A megemlékezés koszorúzással zárult a December 8. téren, az eseményen közreműködött a Bányász-Kohász Fúvószenekar és a Zenthe Ferenc Színház.
