Bejegyzések szerző alapján
Rozgonyi Rita
1859 bejegyzés
Dokumentumfilm-sorozatban mutatkozik be a hollókői kutyatáncoltató
Sorozatfőszereplővé vált a leghíresebb magyar kutyatánc-oktató. A napokban debütál a Disney+ streamingszolgáltatón az a doku-reality, amely a dog dancingesek világát mutatja be, a sorozatban pedig a hollókői Bérczes Christine Elisabeth…
A harmadik adventi hétvége is színes programokat tartogat Salgótarjánban
Két városrészben is adventi forgataggal várják az érdeklődőket a hétvégén, szombat délután pedig a Fő téri koszorú soron következő gyertyáját is meggyújtják majd. Idén is visszatér a nagy népszerűségnek örvendő…
Záró szakaszához érkezett a salgótarjáni piac és vásárcsarnok felújítása
Záró szakaszához érkezett a salgótarjáni piac és vásárcsarnok felújítása, jelenleg már a műszaki átadás-átvétel zajlik, ami várhatóan az év utolsó napjaiban fog lezárulni – mondta el Parádi Ózsvárt-Vivien, a salgótarjáni…
Magyar Teátrum Díjat vehetett át Sándor Dániel, a salgótarjáni színház műszaki vezetője
Tizennegyedik alkalommal adták át hétfőn este a Karinthy Színházban a Magyar Teátrum Díjat, amellyel a színházi háttérszakmák legjobbjait díjazzák – tájékoztatta a Magyar Teátrumi Társaság az MTI-t. A közleményben felidézték,…
Őrizetbe vették a férfit, aki több autót is feltört Salgótarjánban
Őrizetbe vették a Salgótarjáni Rendőrkapitányság munkatársai azt a 38 éves férfit, akit lopás bűncselekmények miatt elfogatóparancs alapján köröztek – áll a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleményében. Mint felidézték, a mátraverebélyi lakos…
Cáfolta a Francia Tagozat megszűnésének hírét Pásztó polgármestere
Cáfolta azokat a híreszteléseket Farkas Attila, Pásztó polgármestere, melyek szerint megszűnik a Mikszáth Kálmán Gimnázium és Kollégium Francia Tagozata. A városvezető közösségi oldalán azt írta: az álhírekkel ellentétben nincs szó…
Lezárták a nyomozást a Diósjenőn meggyilkolt testvérpár ügyében
Lezárták a nyomozást a rendőrök az ellen a 49 éves diósjenői férfi ellen, aki 2009-ben megölte két nevelt lányát – közölte a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság. Mint felidézték, a 14 és…
A vármegyei szintet is meghaladja az üres lakóingatlanok aránya Salgótarjánban
A Nógrád vármegyében található lakóingatlanok mintegy 15 százaléka lakatlan a 2022-es Népszámlálás adatai szerint. A 2022. október elsejei állapotot tükröző cenzus adatsorából kiderül: a főváros és a vármegyék között a…
Cerednél készült fényképpel aratott sikert a salgótarjáni fotós, Berendi Tibor
Kihirdették az idei Magyarország 365 fotópályázat díjazottjait. A neves szakemberekből álló, hétfős zsűritől 16 pályázó kapott elismerést, köztük van Berendi Tibor salgótarjáni fényképész is. Az MTI tudósítása szerint Dömötör Csaba,…
Adománygyűjtést szervez a Strandépítők KC
A hagyományokhoz híven idén is adománygyűjtő akciót hirdetett az év utolsó hazai meccsére a Salgótarjáni Strandépítők KC. Az NB II-es bajnokság C-csoportjában szereplő felnőtt férfi kézilabda csapat szombat este az…
