Bejegyzések szerző alapján
Rozgonyi Rita
1858 bejegyzés
A fenntartható fejlődésben áll Nógrád megye jövője Skuczi Nándor szerint
A fenntartható fejlődésben és a felsőoktatás fejlesztésében áll Nógrád megye jövője – mondta Skuczi Nándor, a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke a XVI. Nógrádi Megyenapon. Az eseményen – melynek ezúttal…
Latorcai Csaba a megyenapon: a cél, hogy Magyarország a legélhetőbb uniós országok közé kerüljön
A kormány célja, hogy úgy fejlessze az ország megyéit, hogy a helyi igényeknek megfelelően, együttműködésben az ott élőkkel, Magyarország 2030-ra az Európai Unió öt legélhetőbb tagállama közé kerüljön – mondta…
Sikeres vizsgát tettek a Nógrád megyei falugondnokok
Sikeres vizsgát tettek a minap a falu- és tanyagondnoki képzés résztvevői a Nógrád Megyei Szakképzési Centrumban – olvasható a szakképzési centrum közleményében. Mint ismertették, a megyében újdonságnak számító képzést a…
Unokázós csalókat fogtak el Karancslapujtőnél
Karancslapujtőnél fogták el a rendőrök azt a két férfit, akik a gyanú szerint több mint 2 millió forintot csaltak ki egy idős asszonytól a napokban az úgynevezett unokázós módszerrel –…
Négy korszakból is találtak leleteket a Bátonyterenye melletti feltáráson
Négy korszakból is találtak régészeti leleteket a Bátonyterenye mellett tartott ásatáson – derül ki a salgótarjáni Dornyay Béla Múzeum közleményéből. Mint írták, a Dornyay Béla Múzeum az ArchaeoJedi Kft.-vel közösen,…
Salgótarjáni ezüstérem született a közutasok nemzetközi versenyén
Ezüstérmet szerzett a Magyar Közút Nonprofit Zrt. salgótarjáni munkatársa, Pál Tibor a nemzetközi rodeó bajnokság döntőjén – derül ki a Magyar Közút közleményéből. Pár héttel ezelőtt, augusztus elején rendezték meg…
Számos diák gyakorlati képzését biztosítja a Szent Lázár Megyei Kórház
Ebben a tanévben is biztosítja az egészségügyi szakközépiskolások gyakorlati képzését a Szent Lázár Megyei Kórház – áll az intézmény közleményében. Mint felidézték, a salgótarjáni kórház 2017 júniusától a Semmelweis Egyetem…
Szeptember 20-ig lehet pályázni a salgótarjáni önkormányzat ösztöndíjára
Még közel egy hétig nyújthatják be pályázatukat az egyetemi és főiskolai hallgatók a salgótarjáni önkormányzat „Itt van az otthonunk, itt jövőnk!” című ösztöndíj programjára. Ahogy arról korábban portálunk is beszámolt,…
Bezárhat a látogatók előtt a téli hónapokra a Kubinyi Ferenc Múzeum
Bezárhat a látogatók előtt a fűtési szezonra a Magyar Nemzeti Múzeum tagintézményeként működő szécsényi Kubinyi Ferenc Múzeum – erről L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója beszélt a Hír…
Több mint 10 ezer kilométert utazott a nyáron a Zenthe Ferenc Színház társulata
Több mint 10 ezer kilométert utazott az idei nyár folyamán a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház társulata – áll a teátrum közleményében. Mint ismertették, a színház társulata június 24. és augusztus…
