Az 1946-os széncsata 80. évfordulója alkalmából rendeztek megemlékezést kedd délután Salgótarjánban, a Nógrád Vármegyei Kormányhivatal Zemlinszky úti épületénél, az egykori bányakapitányságnál.
A megemlékezést a Bányász-Kohász Fúvószenekar fogadózenéje vezette fel, majd Oláh Balázs, a Salgótarjáni Madách Imre Gimnázium diákja szavalta el József Attila fordításában Petr Bezruc – A bányász című költeményét. Ezt követően elsőként Tolnai Sándor, a vármegyeszékhely alpolgármestere osztotta meg gondolatait. Úgy fogalmazott, „ma azért gyűltünk össze, hogy fejet hajtsunk azok előtt a hősök előtt, akik nem puskával a kézben, hanem csákánnyal, lámpával, a föld mélyén vívták meg a maguk sorsdöntő csatáját, az 1946-os széncsatát.”
Mint kiemelte, ez az esemény jelentősen befolyásolta a várost alkotó családok életét is. A második világháború után az ország a szakadék szélén állt, nem volt áram, leálltak a gyárak, az otthonok hidegek maradtak, a gazdaság a hiperinfláció fojtogatásával küzdött. Ebben a reménytelen helyzetben a nógrádi és a salgótarjáni bányászok az elsők között válaszoltak a hívó szóra. Az 1946-os széncsata nem egy politikai szlogen volt, hanem a túlélés záloga – mondta az alpolgármester.
Tolnai Sándor hangsúlyozta: a bányászok emberfeletti teljesítményt nyújtottak, stabilizálták a magyar gazdaságot, beindították az ipari termelést, biztosították az áramellátást. Nem a kitüntetésért vagy a dicsőségért dolgoztak, hanem azért, mert tudták: ha ők megállnak, az ország is megáll – mutatott rá.
Arról is beszélt: fontos tisztázni, hogy a megemlékezés nem egy letűnt politikai rendszer dicsőítéséről szól, hanem az embert ünnepeljük, azt a salgótarjáni és nógrádi bányászt, aki nem a propaganda miatt, hanem a családjáért, a nemzet túléléséért fogta meg a csákányt. Ők azok a hétköznapi hősök, akik verejtékéből épült fel a modern Salgótarján is.
A bányász hagyományőrzőkhöz szólva az alpolgármester úgy fogalmazott: „ez a város a szénből született, a bányászok hite és ereje építette. Bár a bányák bezártak, a bányász szellem itt maradt velünk. Emiatt ápoljuk ma is, ilyen hűséggel a bányászhagyományokat, mert ezek a tradíciók nem csak a munkáról, hanem az emberi karakterekről is szólnak. A bányász szellem, a bajtársiasság, az egymásra utaltság és a munka tisztelete olyan érték, melyre napjainkban is égető szüksége van a közösségünknek”.
Hozzátette: éppen ezért külön öröm, hogy a napokban Az év Nógrád vármegyei civil szervezete díj közönségdíját a Bányász-Kohász Kulturális egyesület vehette át. Tolnai Sándor egyúttal köszönetet mondott a Nógrádi Bányász Nyugdíjas Szakszervezeti Bizottságnak és a helyi bányász érdekvédelmi és ágazati szervezeteknek, egyesületeknek.
Kulcsszerepet vállaltak a nógrádi bányászok az ország újjáépítésében
Dobor István, a Nógrádi Bányász Nyugdíjas Szakszervezeti Bizottság elnöke beszédében felidézte: a nógrádi szénmedencében folytatott bányászati tevékenység több mint 150 évre nyúlik vissza. Ez idő alatt voltak remek pillanatok, harcok, eredmények, sikerek, kudarcok. A jelentős mérföldkövek közé tartozik az 1946-os széncsata is, mely során a salgótarjáni bányászok a tatabányaiakkal versenyeztek. Mint mondta, a második világháború után az ország romokban hevert, ebben a helyzetben pedig a szén stratégiai elemmé vált, nélküle nem lehetett megkezdeni az újraépítést. A nógrádi szénmedence, élén Salgótarjánnal kulcsszerepet vállalt ebben a munkában – hangsúlyozta.
Emlékeztetett: a családok ellátása ekkor nagy problémát okozott, és cserekereskedelem alakult ki, melynek alapja a szén volt – ezt a szenet a bányásznak plusz munkával kellett előteremteni. A béreknek nem volt értéke, az infláció világméretű volt, a bányatulajdonosok pedig szabotálták a bányák munkáját. Ilyen körülmények között alakult meg a Zemlinszky úti épületben a nógrádi szénmedence tevekénységét irányító bizottság. A salgótarjáni és a tatabányai szénmedence csatájából az össztermelés és az egy főre jutó termelés tekintetében is városunk bányászai kerültek ki győztesen.
„A bányászok emberfeletti erőfeszítéssel, gyakran életveszélyes körülmények között dolgoztak, hogy a szenet kitermeljék. Tudták, hogy minden kitermelt csille szén egy újabb lépés a normalitás felé: a világosabb otthonok, működő kórházak, újrainduló üzemek felé. A széncsata ezért nem csupán gazdasági esemény, hanem erkölcsi példa is az összefogásra, az önfeláldozásra, és arra, hogy közös akarattal a legnehezebb időkben is lehet jövőt építeni” – emelte ki Dobor István.
A bizottság elnöke hozzátette: amikor rájuk emlékezünk, nem csak a múltat idézzük fel, de üzenetet is kapunk a bányászoktól. Arról, hogy a fejlődés alapja mindig az emberi munka, a felelősségvállalás, és az egymás iránti szolidaritás. Bányászaink öröksége ma is kötelez arra, hogy becsüljük meg közösségeinket, és ne feledjük, hogy a legnagyobb érték az emberi kitartás.
