Nógrádi rockegyüttesek vidékünkön az eddigi legnagyobb közös segélykoncertjükre készülnek a salgótarjáni Apolló Rendezvényközpontban. A zenekarok az NVSZC Táncsics Mihály Technikum két súlyosan beteg tanulójának ápolásához, gyógyulásuk, illetve lakhatásuk körülményeinek, feltételeinek javításához gyűjtenek pénzt.
A Nógrád Vármegyei Szakképzési Centrum felhívásából kiderül: a rockzene erejét a Black Vipers, a Black Heart és a Helldiver zenekar szeretné megmutatni, ezzel segítve két fiatal, Bence és Gábor gyógyulását. A december 21-én, szombaton 18 órakor kezdődő „Rockerek a gyógyulásért” koncertre belépőket a helyszínen, támogatói jegyeket pedig a salgótarjáni Közgében is lehet vásárolni. A támogatói jegyek révén bárki hozzájárulhat a két fiatal gyógyulásához.
A kapunyitás 17:30-kor lesz, a koncertek 18 órakor kezdődnek, az országosan is ismert Helldiver zenekar pedig 22 órakor lép színpadra. A szervezők gondoltak azokra is, akiknek a rockzenétől vonzóbb a társaság és a segítségnyújtás, számukra az éjfélkor kezdődik Retro Disco.