Markáns – közel 1400 szavazatnyi – előnnyel nyerte a minden korábbinál nagyobb részvételi arányt hozó salgótarjáni polgármester-választást Kreicsi Bálint, a Hajrá, Salgótarján! Egyesület, a Fidesz és a KDNP közös jelöltje.
Októberben közgyűlési többséggel kezdheti majd meg munkáját: a 15 tagú testületben az új polgármesterrel együtt kilenc fővel jelenik meg választási szövetségük, öten képviselik majd a folytatásban a regnáló politikai pártokat (a Salgótarján, Szeretem! Egyesület, Demokratikus Koalíció, Jobbik, MSZP és a Párbeszéd színeiben), új színfoltként pedig egy képviselővel lesz jelen a Jobb Páholy Egyesület is.
Kreicsi Bálint lesz a város következő polgármestere
A salgótarjáni névjegyzékben 26 895-en szerepeltek vasárnap, közülük a szavazókörökben 13 874 választópolgár jelent meg. Az 51,62 százalékos részvételi arány kimagasló, Salgótarjánban önkormányzati voksoláson erre még nem volt példa. Ettől függetlenül ez az érték az országos részvételi aránytól több százalékkal elmaradt. 251 voks érvénytelen volt, így 13 623 érvényes szavazattal döntöttek a városlakók a polgármesterről és a képviselőkről. A polgármesterválasztás eredménye:
- Kreicsi Bálint (Fidesz – KDNP – Hajrá, Salgótarján! Egyesület) – 46,58% / 6346 voks
- Huszár Máté (Salgótarján, Szeretem! Egyesület, Demokratikus Koalíció, Jobbik, MSZP, Párbeszéd) – 36,56% / 4981 voks
- Ferkó Attila György (Jobb Páholy Egyesület) – 7,79% / 1061 voks
- Egyedi Norbert (Mi Hazánk) – 4,82% / 656 voks
- Rákos Tamás (Nép Pártján) – 3,54% / 482 voks
- Nagy Attila (Munkáspárt) – 0,71% / 97 voks
Hajrá, Salgótarján! Egyesület-Fidesz-KDNP többség a közgyűlésben
- a 1. számú választókerület megválasztott képviselője:
Molnár Károly (Salgótarján, Szeretem! Egyesület, Demokratikus Koalíció, Jobbik, MSZP, Párbeszéd) - a 2. számú választókerület megválasztott képviselője:
Kisbali Gábor (Fidesz – KDNP – Hajrá, Salgótarján! Egyesület) - a 3. számú választókerület megválasztott képviselője:
Turcsány László (Fidesz – KDNP – Hajrá, Salgótarján! Egyesület) - a 4. számú választókerület megválasztott képviselője:
Papp Marcell (Fidesz – KDNP – Hajrá, Salgótarján! Egyesület) - az 5. számú választókerület megválasztott képviselője:
Kántor Zoltán (Salgótarján, Szeretem! Egyesület, Demokratikus Koalíció, Jobbik, MSZP, Párbeszéd) - a 6. számú választókerület megválasztott képviselője:
Dankóné Lukács Judit (Fidesz – KDNP – Hajrá, Salgótarján! Egyesület) - a 7. számú választókerület megválasztott képviselője:
Szabó Csaba (Fidesz – KDNP – Hajrá, Salgótarján! Egyesület) - a 8. számú választókerület megválasztott képviselője:
Korponai Tamás (Fidesz – KDNP – Hajrá, Salgótarján! Egyesület) - a 9. számú választókerület megválasztott képviselője:
Klajban János (Salgótarján, Szeretem! Egyesület, Demokratikus Koalíció, Jobbik, MSZP, Párbeszéd) - a 10. számú választókerület megválasztott képviselője:
Tolnai Sándor (Fidesz – KDNP – Hajrá, Salgótarján! Egyesület)
A közgyűlésnek a folytatásban is 15 tagja lesz: a polgármesteren és a fenti tíz egyéni választókerületi képviselőn túl további négy fő alkotja majd a testületet. Ők a kompenzációs listákról kapnak mandátumot. A jelenlegi sorrendek szerint ilyen formában a testület tagjává válhat:
- Fenyvesi Gábor (Fidesz – KDNP – Hajrá, Salgótarján! Egyesület)
- Ferkó Attila György (Jobb Páholy Egyesület)
- Godó Beatrix (Salgótarján, Szeretem! Egyesület, Demokratikus Koalíció, Jobbik, MSZP, Párbeszéd)
- Huszár Máté (Salgótarján, Szeretem! Egyesület, Demokratikus Koalíció, Jobbik, MSZP, Párbeszéd)
Az ismertetett eredmények 100 százalékos feldolgozottság mellett véglegesnek tekinthetők, de még nem jogerősek.
A belvárosban nem lenne meglepő, ha újraszámlálást kérne a Fidesz – KDNP – Hajrá, Salgótarján! Egyesület választási szövetség, miután a 638 vokssal egyéni választókerületi képviselőnek megválasztott Kántor Zoltán mögött csak 8 szavazattal maradt le jelöltjük, Kovács Manna. Ilyen szoros végeredményeknél nem ritka az újraszámlálás kérése, ráadásul ebben a választókerületben volt a legmagasabb az érvénytelen szavazatok száma is: 56 darab.