Bejegyzések címke alapján
Nógrád Vármegyei Önkormányzat
50 bejegyzés
Helyi termékekkel és megyei finomságokkal vár mindenkit a Vedd a nógrádit! Fesztivál
Helyi termékekkel és Nógrád megyei gasztrofesztiválok specialitásaival is találkozhatnak mindazok, akik szombaton ellátogatnak a Vedd a nógrádit! Fesztiválra, melynek Hollókő ad otthont. A június 18-i program Nógrád Megye Önkormányzatának szervezésében,…
Már kilenc Nógrád megyei településen tűztek ki időközi választást
A jelenlegi állás szerint Nógrád megye kilenc településén tartanak a közeljövőben időközi választást – közölte Bagó József, Nógrád Megye Önkormányzatának jegyzője. A veszélyhelyzet miatt korábban sehol sem lehetett időközi választásokat…
Versenyre hívja a fiatalokat Nógrád Megye Önkormányzata
“Találjuk ki Nógrád megyét!” címmel hirdetett versenyt szűkebb régiónk fiataljai számára Nógrád Megye Önkormányzata “A megyei identitás erősítése Nógrádban” elnevezésű projekt részeként. A kiírásra a megyében élő középiskolás diákok, valamint…
Több mint 12 milliárd forint támogatás érkezik Nógrád megyébe
Első körben összesen mintegy 12,3 milliárd forint támogatás érkezik Nógrád megyébe a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz (TOP Plusz) keretében – jelentette be csütörtökön Skuczi Nándor, a Nógrád Megyei…
Újabb Nógrád megyei termékek nyerték el a GEOfood védjegyet
Újabb Nógrád megyei termelők nyerték el a GEOfood nemzetközi védjegyet, akik szerdán, a Novohrad-Nógrád Geopark és Nógrád Megye Önkormányzatának közös rendezvényén vehették át az elismerést. Az eseményen nem csak az…
Az eddiginél is több kerékpárút épülhet a következő években Nógrád megyében
Nógrád megye egyre több településén találkozhatnak a közlekedők kerékpáros létesítményekkel, a tervek szerint a következő években pedig még az eddiginél is több kerékpárút épülhet szűkebb régiónkban – erről Skuczi Nándor,…
Több millió forint értékű adomány érkezett Kínából Nógrád megyébe
Több mint 5 millió forint értékű adomány érkezett a kínai Guizu tartományból a Nógrád Megyei Gyermekvédelmi Központba és a Szent Lázár Megyei Kórházba – közölte Bablena Ferenc, a Nógrád Megyei…
“A lázadó ember nem kéri a szabadságot, hanem arra figyelmeztet, hogy van neki”
Közös koszorúzási megemlékezésen hajtott fejet az 1956-os forradalom és szabadságharc emléke előtt, illetve a Magyar Köztársaság 1989-es kikiáltásának napja alkalmából Salgótarján és Nógrád megye önkormányzata szombaton reggel a Megyeházánál. Skuczi…
Kövér László a salgótarjáni Megyenapon: növelni kell a szülőföld megtartó erejét
Növelni kell a szülőföld megtartó erejét, mert az elmúlt harminc évben 25 millió munkavállaló távozott Nyugat-Európába Kelet- és Közép-Európából, és ez az elvándorlás legalább ezermilliárd eurójába került az érintett országoknak…
Salgótarjánban rendezik meg az idei megyenapot
Szeptember 18-án, szombaton Salgótarjánban rendezik meg a XV. Nógrádi Megyenapot, melyen a kulturális és gasztronómiai programok mellett átadják a megye kitüntető címeit és díjait is. Az esemény szentmisével kezdődik, melyet…