A lakosság biztonságérzetének javítása és a közterületen elkövetett jogsértések megelőzése érdekében idén is folytatódnak a Salgótarjáni Rendőrkapitányság működési területére – a társszervekkel közösen – szervezett belvárosi akciók – közölte a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
A rendőrök ennek megfelelően január 7-én újabb ellenőrzést tartottak a vármegyeszékhelyen, mely során jogsértés elkövetése miatt hat fővel szemben folytattak le a helyszínen egyszerűsített szabálysértési eljárást, míg egy esetben tettek az elkövetővel szemben szabálysértési feljelentést. A hatóság tagjai három főt fogtak el személykörözés miatt, illetve egy személyt állítottak elő gyorsított eljárás lefolytatása érdekében, akit bolti lopáson értek tetten – sorolták.
A belvárosi akció kapcsán Kreicsi Bálint, Salgótarján polgármestere közölte: a város önkormányzata a közös akciók rendszeresítése és sűrítése mellett az idei évben különböző támogatások felhasználásával arra fog törekedni, hogy bővüljön a térfigyelő kamerahálózat, a rendfenntartók létszáma, továbbá az általuk használható gépjárművek száma is, annak érdekében, hogy a jelenlét a peremterületeken is gyakoribbá válhasson.