Két személyautó ütközött össze múlt pénteken, a kora esti órákban Mohorán, a balesetben egy 18 éves férfi a helyszínen életét vesztette – tájékoztatta portálunkat a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság.
Mint ismertették, a jelenlegi adatok alapján a 18 éves sofőr pénteken este hat óra körül Mohora belterületén haladt autójával, amikor előbb egy villanyoszlopnak, majd egy arra közlekedő személygépkocsinak ütközött. A baleset következtében a fiatal sofőr és egyik utasa is kirepült a járműből, mivel egyikük sem használta a biztonsági övet. A balesetben a járművet vezető 18 éves férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen elhunyt. A kocsi két utasa szintén megsérült.
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság a mohorai baleset kapcsán felhívta a figyelmet: a biztonsági öv használata nem a sofőr és az utas döntése, hanem kötelező. Hatásmechanizmusa alapján egyrészt megvédi a vezetőt és az utasokat a „kirepüléstől”, másrészt csökkenti a jármű és tartozékai okozta sérüléseket – hangsúlyozták a közleményben.