Közlekedés
117 bejegyzés
Nógrádban eddig 3,6 millió négyzetméteren végzett kaszálást a közút
A tavalyi év azonos időszakához viszonyítva országosan idén mostanáig mintegy 50 százalékkal nagyobb volumenben végeztek kaszálási munkákat a Magyar Közút szakemberei. Nógrád vármegyében összesen mintegy 1000 kilométernyi országos közút tartozik…
Ismét elöntötte a víz Nógrád vármegyét
Szinte folyamatosan dolgoznak a tűzoltók a nagy mennyiségű csapadék miatt, ami ma az ország több pontját is sújtotta. Nógrád vármegyében csütörtök után pénteken is különösen sok feladata van az egységeknek.…
Viharkárok miatt szünetel a vasúti közlekedés Pásztó és Hatvan között
Szurdokpüspöki és Pásztó között a heves esőzés okozta vízátfolyás megrongálta az ágyazatot, emiatt a vasúti pálya vizsgálatáig szünetel a forgalom – közölte csütörtökön kora délután a Mávinform. A tájékoztatás szerint…
Két autós is több mint százzal közlekedett a Budapesti úton
Lehet arra észszerű magyarázat, hogy egyes gépkocsivezetők Salgótarján belterületén jóval 100 km/h sebesség fölött közlekedjenek? Ezzel a kérdéssel kezdődik a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság azon közleménye, melyben két extrém gyorshajtásról számolnak…
Időszakos útlezárás lesz csütörtökön Rónabánya és Cered között
Időszakos forgalomkorlátozásra kell számítani a Salgótarján és Cered között közlekedőknek csütörtökön – közölte a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság. A rendőrség közlése szerint a hegyi útvonal Tajti-lapos és Cered közötti szakaszán versenyautó-tesztelésre…
Útlezárások kísérik a ralit Salgótarjánban és Kelet-Nógrádban
Számos közlekedési korlátozás lép életbe a Salgó Rally apropóján a következő napokban. Salgótarján tágabb városközpontja több helyszínen is érintett lesz csütörtöktől szombatig, míg a gyorsasági szakaszok megrendezése miatt pénteken és…
Körvonalazódnak a Salgó Rally gyorsasági szakaszai
Bár a hivatalos versenykiírásban még nem közölték a gyorsasági szakaszok pontos helyszínét a szervezők, a várható forgalomkorlátozásokról megjelent lakossági tájékoztatókból már körvonalazódnak Salgó Rally helyszínei. Az előzetes információk szerint a…
Népszerű az új vármegyebérlet Nógrádban
Vasárnap meghaladta a 300 ezret az eladatott vármegye- és országbérletek száma. Már az első hónapban annyira népszerűvé váltak az új díjtermékek, hogy a hó eleji vásárlások javában felülmúlták a korábbi…
Két hétre visszaáll a határellenőrzés Szlovákia felé
A Külgazdasági és Külügyminisztérium Konzuli Szolgálatának közlése szerint északi szomszédunk a GLOBSEC Nemzetközi Biztonsági Konferenciára tekintettel, közbiztonsági okokból vezeti be a határellenőrzést 2023. május 24-től egészen 2023. június 8-ig. A…
Már elérhető a május 1-től érvényes vármegye- és országbérletet bemutató honlap
Elérhető a MÁV-Volán csoport által létrehozott orszagberlet.hu weboldal, amely a május elsejétől érvényes vármegye- és országbérlettel kapcsolatban segíti az utasok tájékoztatását, illetve a megfelelő bérlettípus kiválasztását – közölte a cégcsoport…