Szondi várjáték lesz szombaton Drégelypalánkon

Szondi várjátékot szerveznek szombaton Drégely váránál; a rendezvénnyel a várvédelem korszakát idézik fel gazdag történelmi ihletésű programokkal – tájékoztatta az MTI-t a program szervezője. Pásztor Ildikó, a helyi művelődési ház igazgatója elmondta: a vár fénykorát megelevenítő történelmi forgatag igazi történelmi utazás lesz, látványos hadijátékok, régi világzenei forgatag, gólyalábasok produkciói színesítik a napot.

A történelmi hagyományőrző csapatok harcosai idézik meg a dicső múltat, a hősök tetteit, a vendégek megismerhetik a kardforgatást és más fegyverek használatát, amelyet ki is próbálhatnak – tette hozzá. A vitézképző és a történelmi játszóház gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt kellemes szórakozást ígér, az Apródok udvarában népi játékok, kézműves foglalkozások várják a legkisebbeket.

Drégely vára 1552-ben esett el. Ali budai pasa július 6-án több mint tízezres seregével kezdte meg a vár ostromát, Szondi György és 146 főből álló serege megpróbált ugyan, de nem tudott ellenállni a nagyerejű rohamnak. Csak a kapitány két apródja, Libárdy és Sebestyén maradt életben, akiket Szondi már korábban Ali basához küldött, kérve, hogy gondoskodjon az életükről. Szondi embersége, bátor magatartása még az ellenséget is meghatotta, Ali pasa díszes pompával temettette el a drégelyi kapitányt. Drégely vára a nemzeti örökség része, 2012-től történelmi emlékhely.

A térségre jellemző hagyományos ételeket is megkóstolhatják a látogatók, a kézműves kirakodóvásárban pedig lehetőségük lesz megvásárolni a mesteremberek által készített termékeket. A vár lábánál és a vár alatti Sáferkúti tisztáson zajló történelmi játékokon, hagyományőrző bemutatókon közreműködnek többek között az Északi szabad hajdúk, Szondi vitézei, a Banderium Honoris és a Nánai sólymos vitézek. 11 órakor koszorúzást is tartanak a hősökre emlékezve.

Versennyel avatják fel a szécsényi Robinson Szigetek új akadálypályáját

A “Törj ki a Szigetről” elnevezésű akadályverseny közel száz indulója avatja fel szombaton a Szécsény melletti Robinson Szigeteken kialakított Robinson X akadály és kalandpályát.

A területen többek között a vízfelszínen úszó elemeket, rönkgátakat, köteles mászókát, kapaszkodósort és víz fölötti átlendüléssel abszolválható akadályt is kiépítettek – ismertette a 3100.hu megkeresésére Varga Béla ügyvezető. A Robinson Idegenforgalmi és Szolgáltató Kft. vezetője hozzátette az is, hogy szinte teljes egészében természetes anyagok felhasználásával, jellemzően fából alakították ki az akadályelemeket, ügyelve arra, hogy a kor elvárásainak megfelelő színvonalú és minőségű akadálypálya harmóniában maradjon a NATURA 2000 természetvédelmi terület értékeivel.

Június közepén több mint 200 millió forintos pályázati támogatás mellett jelentős mértékű önerőből megvalósított fejlesztést adtak át a Robinson Szigeteken. A Nógrádi Vízi Világ Egyesület beruházása a horgász és a vízi turizmus fejlesztését célozta meg. Rendezték a tavak környékét; mederátvágással új szigeteket, stégekkel ellátott horgászhelyeket, tűzrakó-helyeket, filagóriákat és függő hidakat alakítottak ki; korszerűsítették a bevezető utakat és parkolókat; létrehoztak egy 30 fő befogadására alkalmas, megújuló energiaforrásból üzemeltethető fogadót és közösség épületet. A családos látogatókra gondolva aktív mozgáskoordinációs játszótéri elemeket telepítettek.

Az átadót követően a napjainkban egyre nagyobb népszerűségnek örvendő akadályversennyel avatják fel a sportolók a pályát a salgótarjáni Palóc Roham csapata szervezésében. A táv nagyságrendileg 5-6 kilométer lesz, ez alatt 20-25 akadályt kell majd sikeresen venni.

 

Az ünnepélyes átadót – dr. Szabó Sándor Nógrád megyei kormánymegbízott és Halmosi György, az Ipoly menti Palócok Térségfejlesztő Egyesületének elnöke jelenlétében – szombaton 9 órától tartják majd a szécsényi Robinson Szigeteken, a futamok 9:40-től indulnak majd.

Pásztói árvízvédelmi beruházások előkészítéséről határozott a kormány

Megkezdődik a Pásztó és térsége komplex árvízvédelmi biztonságának megteremtése érdekében szükséges beruházások előkészítése. A Nógrád Megyei Védelmi Bizottság egyik legfontosabb célkitűzésének megvalósítása indulhat el a kormány napokban hozott, Magyar Közlönyben megjelent döntésével – közölte a Nógrád Megyei Kormányhivatal.

A kormányhatározat kiemeli a beruházás szükségességét, amely három részre különíthető el – mondta dr. Szabó Sándor. A kormánymegbízott hozzátette: elindulhat a Kövicses és a Csörgő patakok, illetve a Zagyva befogadó szakaszának mederrendezési feladatainak, a Csörgő-völgyi záportározó megépítésének, továbbá a hasznosi víztározó rekonstrukciójának előkészítése is. Erre összesen 119 millió forintot különített el a kormány a mostani döntéssel – ismertette.

Az elmúlt években a Mátra térségében lehulló nagy mennyiségű csapadék többször is okozott már problémát a Pásztóhoz tartozó Mátrakeresztes, illetve Hasznos településrészeken. Előfordult, hogy Hasznoson vészhelyzetet kellett kihirdetni egy több hetes, kivételesen csapadékos időszakot követő újabb felhőszakadáskor. 2005-ben Mátrakeresztesen katasztrófahelyzetet okozott a hegység felől lezúduló vízmennyiség. Ekkor egyes számítások szerint az itteni két patak összefolyásánál másodpercenként 150 köbméter víz tartott a völgy irányába, miközben a településrész alatti hasznosi víztározót másodpercenkénti 37 köbméteres mértékadó vízhozamra tervezték.

A Kövicses-patak legutóbbi jelentős mederrendezése 2012-ben valósult meg a hasznosi Dobó út közel fél kilométeres szakaszán, mintegy 87 millió forint támogatás felhasználásával (Fotó: Pásztó Város Önkormányzata)
A Kövicses-patak legutóbbi jelentős mederrendezése 2012-ben valósult meg a hasznosi Dobó út közel fél kilométeres szakaszán, mintegy 87 millió forint támogatás felhasználásával (Fotó: Pásztó Város Önkormányzata)

Dr. Szabó Sándor szólt arról is, hogy a különböző pályázati források, vis maior támogatások és az önkormányzati önerő felhasználásával az elmúlt években folyamatosan dolgozni kellett azon, hogy az érintett pásztói patakok medre, illetve azok környezete megfelelő állapotúak legyenek. Azonban a mostani fejlesztés volumene is mutatja, hogy az itteni helyzet hosszútávon is megnyugtató rendezésében a kormány is teljesíti a rá háruló feladatokat – fűzte hozzá.

UDVart fesztivált rendeznek Füleken

Koncertek, kreatív programok, beszélgetések, előadások és filmvetítések várják az érdeklődőket az idei UDVart fesztiválon csütörtöktől szombatig a szlovákiai Füleken; a magyaron kívül szlovák, cseh, roma, szír és okcitán származású vendége is lesz a háromnapos összművészeti rendezvénynek – tájékoztatta az MTI-t a Városi Művelődési Központ igazgatója szerdán.

A Városi Honismereti Múzeum udvarán zenei programok, valamint irodalommal és kultúrával kapcsolatos beszélgetések váltják egymást – mondta Illés Kósik Andrea. Az esti koncerteken hazai és nemzetközi előadók is színpadra lépnek, a magyarországi Parno Graszt, valamint Ferenczi György és az Első Pesti Rackák mellett a cseh Frajara Putika és a szlovák Peter Lipa Band zenél a fesztivál közönségének.

Nem marad el a slam poetry sem, ezúttal Pion István, Simon Márton és Laboda Róbert adják egymásnak a mikrofont. Simon Márton költőként is bemutatkozik, Rókák esküvője című kötetéről Laboda Róbert beszélget a szerzővel. Kovács Attila iszlamológust a füleki Ahmad Ali társaságában Vasik János faggatja a Közel-Kelet világáról. Szabó István és Ján Fiala gitár-vibrafon duója a zenekedvelőknek kínál csemegét, csakúgy, mint Kardos Horváth János, a Kaukázus zenekar énekesének akusztikus koncertje, vagy az okcitán zenész, a franciaországi Miquéu Montanaro világzenei produkciója. Ismét lesz esti mozi, a Ciara című alkotást vetítik le. A film forgatókönyvírója, a losonci származású Peter Balko is ellátogat a fesztiválra.

Első ízben jelenik meg az UDVart programjában színházi előadás: a Kumst című produkció. Újdonság lesz az operabeavató is, melynek témája Mozart-duettek a szerelemről. Dinyés Dániel a zongora mellől könnyed humorral mesél az operákról, a duetteket Kolonits Klára és Erdős Attila adja elő. A FOLT Művészeti Műhelynek is köszönhetően újra lesznek workshopok, alkotóműhelyek és filmsarok, a színházi előadás a VI. Nemzetközi Színházi Fesztivál, az irodalmi programok a LiteraTúra projekt keretében valósulnak meg. A programot kiállítások, előadások, esti fényfestés, mászófal, csocsó, könyv- és társasjátéksátor gazdagítja, de lesznek gyerekprogramok is. Működik majd a chill sátor a lazulni vágyóknak, az ínyencek pedig kézműves sörökkel olthatják szomjukat.

A rendezvény szervezője a Füleki Városi Művelődési Központ, társszervezője a Füleki Vármúzeum. Az UDVart 2019, azon belül a FOLT Művészeti Műhely, a VI. Nemzetközi Színházi Fesztivál és a LiteraTúra VI. programjai a Kisebbségi Kulturális Alap támogatásával valósulnak meg. A Zenés évszakok című alprogram támogatója a Művészeti Alap – írja az MTI.

Felfüggesztett börtönre ítélték a feleségét összeverő férfit

A Balassagyarmati Járásbíróság a napokban megtartott előkészítő ülésen felfüggesztett börtönre ítélt egy Nógrád megyei férfit, aki gyermekei szeme láttára esett neki feleségének, majd megütötte a nő segítségére siető kiskorút gyermekét is.

Az események egy évvel ezelőtt történtek: az éjszakai órákban otthonukban szóváltás alakult ki a férfi és felesége között. A vitát a féltékenység váltotta ki, a férfi aztán kiskorú gyermekeinek szeme láttára bántalmazta feleségét. Többször fejen ütötte, az ütésektől földre eső nő arcára, illetve fejére aztán többször is rátaposott.

A sértett koponyalap, állcsont, járomív, orrcsont és fogkoronatörést szenvedett. A férfi az édesanyja védelmére kelő egyik kiskorú gyermeküket is arcon ütötte, illetve a falnak lökte.

A férfinak súlyos és könnyű testi sértés, továbbá kiskorú veszélyeztetésének bűntettei miatt kellett felelnie a bíróság előtt, a rá kiszabott ítélet 2 év börtön, 5 év próbaidőre felfüggesztve. A jogerős büntetés kiszabása során a bíróság nyomatékos enyhítő körülményként értékelte a feleség megbocsátását, illetve a férfi teljes körű beismerő vallomását és megbánását – közölte a Balassagyarmati Törvényszék Sajtóosztálya.

Fogvatartottak gyermekeinek szerveznek művészeti tábort a balassagyarmati Nyírjesben

Művészeti tábort szerveznek a Balassagyarmati Fegyház és Börtönben fogvatartottak gyermekeinek augusztus elején neves művészek közreműködésével. A többnapos művészeti tábor tartalmas programokat kínál a gyermekeknek – írja az MTI.

A komolyzenei foglalkozásokat Várnagy Andrea zongoraművész vezeti majd, lesznek könnyűzenei programok is, a lelki gyakorlatokat pedig Böjte Csaba atya tartja – hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában. Várnagy Andrea elmondta: a kezdeményezés célja, hogy olyan pozitív példát, értékeket mutassanak meg a gyerekeknek, amelyek kapaszkodót nyújthatnak későbbi életük során is. Idén mintegy ötven gyereket várnak a táborba, az egyedülálló kezdeményezést a jövőben szeretnék kiterjeszteni. Beszélt arról is, hogy a táboron kívül gyűjtést szerveznek a fogvatartottak gyermekeinek, a jótékonysági akció keretében minden adományt szívesen fogadnak.

Várnai Andrea zongoraművész felidézte, hogy korábban egy zenés darabot mutattak be fogvatartottak közreműködésével. A Muzsika hangja akkora sikert aratott, hogy Böjte Csaba árváival karöltve szeptember első hétvégéjén Budapesten, a József Attila Színházban is láthatja majd a közönség.

A műsorban elhangzott: a Magyarországon fogvatartott 20 ezer emberre fejenként átlagosan két gyermek jut, így negyvenezer olyan kiskorú él itthon, akiknek valamelyik szülője rács mögött van.

Megszámolták a mátrai uhukat

A szakemberek arra voltak kíváncsiak, hogy minden általuk ismert territóriumban kotlásba kezdtek-e a madarak. Amint az a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (BNPI) tájékoztatásából kiderül: egyetlen kivételtől eltekintve a válasz igen, ami kifejezetten biztató eredmény a fokozottan védett madár mátrai jelenléte szempontjából.

Fészkén kotló uhu (Fotó: Molnár Márton | BNPI)
Fészkén kotló uhu (Fotó: Molnár Márton | BNPI)

Az uhu a legnagyobb termetű hazai bagolyfajunk, főként a hegylábi területek ritka fészkelője. Jellemzően kőbányákban és sziklafalakon költ, magyarországi állománya mindössze 70-80 pár körül mozog. A hetvenes években állománya annyira lecsökkent, hogy csaknem kipusztult az országból. Ritka fajról lévén szó, fontos az állomány változásainak folyamatos nyomon követése a populáció védelme érdekében – emelte ki a nemzeti park igazgatóság.

A következő lépésben a szakemberek fiókás korban fogják meglátogatni a költőhelyeket, a sikeres költések megfigyelése érdekében a Bátonyterenye és Pásztó közigazgatási területét is érintő Mátrai Tájegység területén.

Pásztor Erzsit ünneplik Mohorán a Tolnay Klári Emlékházban

Pásztor Erzsit ünneplik Mohorán a Tolnay Klári Emlékházban vasárnap; a Kossuth- és Balázs Béla-díjas színművésznőt pályafutása 60. évfordulóján köszöntik barátai és pályatársai – tájékoztatta az MTI-t az emlékház vezetője. Balla István elmondta: többek közt Kósa József zongoraművész ad ünnepi koncertet, a rendezvényen közreműködik a Balassagyarmati Dalegylet és Kósa Bernadett előadóművész.

Részt vesz az ünnepségen Bajza Viktória, Vándor Éva, Tóth Enikő színművész, Karinthy Márton rendező, Nemcsák Károly és Őze Áron színházigazgató, Kurutz Márton filmtörténész, Mohai Gábor előadóművész és Mihályi Győző színművész, a Színházi Dolgozók Szakszervezetének elnöke.

Pásztor Erzsi 1936-ban született Budapesten, a Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után a debreceni Csokonai Színházhoz szerződött. A szolnoki Szigligeti Színház, a Pécsi Nemzeti Színház, a Madách Színház, a Soproni Petőfi Színház, a Szegedi Nemzeti Színház tagja volt, játszik a Karinthy Színházban és a Turay Ida Színházban is. A Soproni Petőfi Színház és a Turay Ida Színház örökös tagja.

Meghatározó előadásai között van a Macsakajáték, a Koldusopera, a Bors néni vagy a Bernarda Alba háza. A Veri az ördög a feleségét című, 1977-ben bemutatott filmszatírában Kajtárnét alakította, amiért elnyerte a Filmszemle legjobb női alakítás díját. Szerepelt A Tenkes kapitányában, a Keménykalap és krumpliorrban, A ménesgazdában vagy A kenguruban, számos sorozatban szinkronizált, mint A klinika vagy a Csengetett, mylord?, a Szomszédok című teleregényben ő volt Janka néni.

Pásztor Erzsi tavasszal is Mohora vendége volt, Vándor Évával, Balogh Erikával, Tolnai Klárával és Bajza Viktóriával nyitotta meg a téli szünet után a Tolnay Klári Emlékházat a Nógrád megyei faluban – írja az MTI.

Felújították a fenyvespusztai Tuzson Arborétumhoz vezető erdei utat

A Vidékfejlesztési Program támogatásából és az Egererdő Zrt. pénzbeli hozzájárulásából újította fel Tar község önkormányzata a településtől mintegy öt kilométerre található Fenyvespusztára vezető utat. A beruházás eredményeképpen a gyalogos, kerékpáros és lovas turisták számára egyaránt könnyebben megközelíthetővé vált az itt található erdei szálláshely és a Tuzson Arborétum.

Tuzson Bence, a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára az útátadón kiemelte: Nógrád az ország legerdősültebb megyéje, területe több mint 40 százaléka erdő. A Fenyvespusztán található négyhektáros arborétum alapítója, dr. Tuzson János dédunokája hozzátette, ha egy megyének ilyen értékei vannak, azt meg kell mutatni, de képesnek kell lenni ennek az értéknek a továbbadására is gyermekeinknek, unokáinknak.

A természet szeretete az örökség, amit azt gondolom jómagam is örököltem szüleimtől, nagyszüleimtől és dédszüleimtől – mondta az államtitkár.

Tuzson Bence dédnagyapjáról elmondta: egyrészről tudós, egyetemi tanár, másrészről a természet nagy szeretője volt, aki tisztelte is az erdőt, a természetet. “Azt gondolom, ezt az örökséget tovább kell vinnünk, ezt az örökséget nekem is tovább kell adnom a gyermekeim számára” – hangsúlyozta. Az államtitkár dicsérte a község és az erdészet együttműködését is, aminek eredményeképpen lehetővé vált, hogy az arborétum értékeit meg lehessen mutatni a nagyközönség számára.

Tuzson Bence államtitkár gyalogosan, Szabó Sándor kormánymegbízott hegyikerékpárral járta végig a felújított erdei útszakaszt (Fotó: Ligeti Edina)
Tuzson Bence államtitkár gyalogosan, Szabó Sándor kormánymegbízott hegyikerékpárral járta végig a felújított erdei útszakaszt (Fotó: Ligeti Edina)

Az Egeredő Zrt. vezérigazgatója az erdőtörvény preambulumát idézve hívta fel a jelenlévők figyelmét az erdő hármas funkciójára és egyben arra, hogy az erdészeknek tevékenységükkel a gazdálkodási, a védelmi és a közjóléti funkcióknak is meg kell felelniük. Jung László utóbbival kapcsolatban kiemelte: felmérések bizonyítják, hogy az általános rekreációs úticélok között első helyen a vízpart, második helyen pedig a természet és az erdő szerepelnek.

Fenyvespusztáról elmondta: az itt végbement folyamat megtestesíti azt a korábban megfogalmazott hármas egységet, amely szerint az ilyen helyszíneket fejleszteni szükséges. Immáron elérhető a kor elvárásainak megfelelő erdei szálláshely, az arborétum rendbetételével van “attrakció”, amely segít az erdő és az erdőben dolgozók munkája bemutatásában, illetve az erdei út rendbetételével már biztonságos az ide vezető infrastruktúra is – sorolta a vezérigazgató.

Útátadás Fenyvespusztán (Fotó: Ligeti Edina)
Útátadás Fenyvespusztán (Fotó: Ligeti Edina)

Turopoli Zsolt, a Nógrád megyei Tar község polgármestere a szombati útátadó ünnepségen elmondta: településük és az Egererdő Zrt.-vel több éve közösen határozta el a fenyvespusztai terület színvonalának és elérhetőségének javítását, amelyben mostanra jelentős eredményeket értek el.

Turopoli Zsolt polgármester és Tuzson Bence államtitkár az útátadást követően egy időkapszulát is elhelyeztek az arborétum területén. Tuzson Bence itt megfogalmazta: fontos az, hogy amit ma csinálunk, arra 15 év múlva is büszkék legyünk;

abban bízva, hogy gyerekeink és unokáink úgy fognak ránk tekinteni, hogy amit végeztünk és tettünk adott ügyek érdekében, az megérte. Ekkor lehetünk majd elégedettek – tette hozzá az államtitkár.

Az államtitkár és a polgármester egy időkapszulát is elhelyezett az arborétumban, melyet 15 év múlva lehet majd felnyitni (Fotó: Ligeti Edina)
Az államtitkár és a polgármester egy időkapszulát is elhelyezett az arborétumban, melyet 15 év múlva lehet majd felnyitni (Fotó: Ligeti Edina)

A Tuzson János botanikus tiszteletére rendezett emléknapon erdei koncertek, hagyományőrzők fellépései és solymászbemutató mellett gyermekeknek szóló erdészeti foglalkozások is várták az érdeklődőket.

 

Forrás: Nógrád Megyei Kormányhivatal

Elismerték lelkiismeretes munkájukat

Díjakat adott át Beer Miklós megyéspüspök a tanév zárásához kapcsolódóan a Váci Egyházmegye fenntartásában lévő intézmények munkatársainak. Te Deum díjat vehetett át négy nógrádi szakember. A pásztói Magyar Szentek Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola igazgatója, Barna Tiborné pedig Te Deum Életműdíjat kapott.

A Váci Egyházmegye fenntartásában lévő oktatási intézmények vezetői, nevelőtestületei, valamint az intézmények egyházközségeinek lelkipásztorai részvételével tanév végi hálaadást tartottak június 24-én Vácott. Beer Miklós megyéspüspök a hálaadó szentmise után díjakat is átadott. Magas színvonalú lelkiismeretes munkájáért Te Deum Életműdíjban részesítette a pásztói Magyar Szentek Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola igazgatóját, Barna Tibornét. Kollégája, Illésné Sánta Henriette iskolatitkár Te Deum díjat vehetett át.

Illésné Sánta Henriette és Barna Tiborné (Fotó: Bölönyi Gabriella | Váci Egyházmegye)
Illésné Sánta Henriette és Barna Tiborné (Fotó: Bölönyi Gabriella | Váci Egyházmegye)

Ugyanezt a kitüntetést kapta a bátonyterenyei II. János Pál Katolikus Óvoda és Általános Iskolából az intézmény egyik óvodapedagógusa, Sáfrányné Vass Margit, illetve a Bakosné Kósa Mária tanító. A szécsényi Páter Bárkányi János Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnáziumból Ludányiné Bella Szilvia igazgatóhelyettes részesült a jutalomban.

Köszönöm a Jóistennek, hogy meghívott a szolgálatra, a szüleimnek, akik megtanították, mi a hit, a szeretet és a becsület. Köszönet a férjemnek és gyerekeimnek akik támogattak a munkámban, s a kollégáimnak, akik mellettem álltak és állnak. Köszönöm a pásztóiaknak azt a sok-sok szeretetet és bizalmat, amivel megtisztelnek! Boldogság, hogy kolléganőm is Te Deum díjban részesült! – emelte ki az életműdíj átvétele kapcsán Barna Tiborné.

A Te Deum díj egy az EKIF által alapított kitüntetés, amelynek fokozatait a Te Deum jutalom és a Te Deum Életműdíj. Ezek mellett Szent Gellért díja is van az egyházmegyének, ilyet azonban idén Nógrád megyei nevelő nem kapott.

 

Kiemelt fotó: Illésné Sánta Henriette iskolatitkár és Barna Tiborné iskolaigazgató, mindketten a pásztói intézmény munkatársai, a díjátadó után (Fotó: Bölönyi Gabriella | Váci Egyházmegye)