Szomszédok
29 bejegyzés
Újabb 10,6 milliárd forint támogatás érkezik Nógrád megyébe
Újabb források érkeznek Nógrád megyébe a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz keretéből, ezúttal összesen mintegy 10,6 milliárd forintnyi támogatás odaítéléséről született döntés – közölte hétfő délután sajtótájékoztatón Skuczi Nándor,…
Artpiknik zárja a Ceredi Nemzetközi Kortárs Művésztelepet
Idén nyáron már 27. alkalommal rendezték meg a Ceredi Nemzetközi Kortárs Művésztelepet, ahol nyolc ország 18 alkotójának közreműködésével születtek alkotások különböző művészeti ágakban. A közös munkafolyamatot augusztus 13-án az Artpiknik…
Tábori Anitát választotta polgármesternek Somoskőújfalu lakossága
A Nemzeti Választási Iroda adatai szerint a győztes 303, míg szintén független vetélytársai közül Tóth László korábbi településvezető 256, Csengődi Károly pedig 116 érvényes szavazatot kapott a július 17-i időközi…
A környék erdeiben bujkálnak a Cereden feltűnt migránsok
Illegális migránscsoportot tartóztatott fel Cered határában a körzeti rendőr, aki elől az erdőbe menekült a mintegy 20-25 fős csoport – közölte a település közösségi oldalán Tajti László polgármester hétfő délután.…
Szalonnasütővas alakú pihenőhely készült Vizsláson
Egy különleges, szalonnasütővas alakú pihenőpontot hoztak létre Vizsláson. Sándor József, a település polgármestere portálunknak elmondta: a fából készült pihenőt részben a közmunkaprogram keretében, részben társadalmi munkában hozták létre. A falu…
Inkubátorcsarnokot és asztalosműhelyt adtak át Bárnán
Hétfőn átadták az új inkubátor csarnokot és asztalosműhelyt Bárnán, melyet az egykori TSZ majorban hoztak létre a Belügyminisztérium támogatásával. Az eseményen Oravecz Roland polgármester elmondta: egy olyan épület, egy olyan…
A hazatérés napját ünneplik Somoskőújfaluban
A hazatérés napját ünneplik vasárnap Somoskőújfalun, a települést ugyanis 98 évvel ezelőtt, 1924. február 15-én csatolták vissza hazánkhoz Csehszlovákiától. Somoskőújfalu és Somoskő az 1920-as trianoni döntés következtében közel négy évig…
A közlekedésbiztonságot szolgálja a Karancs-völgyi beruházás
Szerda délután hivatalosan is átadták a több mint 11 kilométer hosszúságú, Karancsalját, Karancslapujtőt és Karancskeszit átszelő kerékpárforgalmi létesítményt, mely több éves munka és a három település összefogásának eredményeként épülhetett meg.…
Kripta és száz éven túli síremlékek az erdő közepén: a krakkópusztai temető
Műemléki jelentőségű sírhely áll Krakkópuszta temetőjében, a báró Podmaniczky Andor és Géza emlékére emelt családi kripta a mai napig viszonylag jó állapotban maradt fenn. Bár ez a feliratokról ma már…