Az 1956. december 8-i salgótarjáni sortűz áldozataira emlékeztek múlt vasárnap délután a vármegyeszékhelyen, ahol ezúttal korabeli fényképek vetítésével is felidézték a tragikus eseményeket.
A Városi Gyásznap ökumenikus istentisztelettel kezdődött a főplébánia-templomban, ezt követően fáklyás séta indult a Vármegyeházához. Bodó Mónika, a POFOSZ Nógrád Vármegyei Szervezetének elnöke itt arról beszélt: nem számított, hogy fiatal vagy idős, nő vagy férfi, csak egy számított: mindenre lőni, ami mozog. Hiszen így szólt a parancs: „mától kezdve nem tárgyalunk, mától kezdve lövünk!” – idézte fel.
Kifejtette továbbá: a tragikus esemény ikonikus jelképe Bátfai József zagyvapálfalvai bányakovács átlőtt inge, melyet a vérengzés idején viselt. Neki az első sortűz elől még sikerült fedezékbe húzódnia, ám amikor egy ismerősének szeretett volna segíteni, a második sortűzben két lövés is eltalálta, a kórházba szállítása után pedig életét vesztette. A család 2006-ban adta át elhunyt szerettük ingét a Dornyay Béla Múzeumnak, ahol napjainkban bárki megtekintheti a relikviát – emlékeztetett. Bodó Mónika hangsúlyozta: ez az ing történelmünk egy darabkája, mely mindig emlékeztetni fog minket a kommunisták elkövetett gaztettekre és gyilkosságokra.
Mint felidézte, az akkori megyei tanács épülete előtt, a Vásártéren több ezren gyűltek össze csendben, békésen, akik nem mást szerettek volna, mint szabadságot. Talán maguk is féltek, de sokkal inkább féltették sorstársaikat, akiket letartóztattak – ezért eljöttek és szolidaritást vállaltak. Bár ők szabadságot kértek, végül, amit kaptak, az a halál volt: egy váratlan, rettenetes pillanatban eldördültek a lövések, melyeket oly sok követett; a karhatalmi erők ártatlan, fegyvertelen emberekre tüzeltek – hangsúlyozta.
Az 1956. december 8-i salgótarjáni sortűz áldozatai közül név szerint 46 főt ismerünk, a POFOSZ 131-re teszi az áldozatok számát. Bodó Mónika korábban arról beszélt: azért sem lehet tudni pontosan, hányan hunytak el a sortűzben, mert az akkori anyakönyvvezetőnek meg kellett változtatnia a halál okát a hivatalos okiratokban.
A városvezető hozzátette: ezután folytatódott az ideológiai zűrzavar. Bár megpróbálták eltussolni a történteket, eltörölni azonban nem lehetett, most pedig azok előtt tisztelgünk, akik életüket áldozták, hogy ma csendben és békében, valóban békében tudjunk megemlékezni. „Az ő áldozatuk talán túl nagy volt, de mi ennek is köszönhetjük, hogy itt lehetünk, és ránk – remélhetőleg – soha többé nem lőnek. Reméljük, méltók vagyunk emlékükre és áldozatukra” – fogalmazott Kreicsi Bálint.
Kortörténeti fotókkal idézték fel a tragikus eseményeket
A megemlékezők idén korabeli felvételeket is láthattak a Dornyay Béla Múzeum szakmai és a Hajrá, Salgótarján! Egyesület technikai közreműködésével. A salgótarjáni múzeum munkatársai, Fodor Miklós igazgatóhelyettes és Shah Timor a múzeum fényképtárából egy olyan összeállítást készítettek, ami az 1956-os salgótarjáni eseményeket dolgozta fel és a sortűz áldozatainak állított emléket. A képek nemcsak a tragédia pillanatait mutatták meg, hanem azoknak az arcát és történetét is, akik életüket vesztették, és azokét, akik gyászukat csendben hordozták. Emellett a Vármegyeháza is piros színű megvilágítást kapott a Városi Gyásznapon.
A megemlékezésen közreműködtek a Zenthe Ferenc Színház művészei és a Bányász-Kohász Fúvószenekar. Az ünnepség az emlékezés virágainak elhelyezésével zárult.