Most vagy az elmúlt évek során készült felvételekkel egyaránt lehet pályázni, egészen novemberig van lehetőség a képek beküldésére. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Nógrád Megyei Helyi Csoportja az erdő, mint érték bemutatását várja a résztvevőktől.
Korunk embere számára egyre inkább felértékelődik az erdők szerepe. Különösen azoknak az erdei “szolgáltatásoknak” a jelentősége változik, amelyek túlmutatnak a kétségtelenül fontos faanyagtermelésen – írta a civil szervezet a 3100.hu-hoz eljuttatott közleményében. Mint rámutatnak: környezeti problémákkal terhelt, gyorsan változó világunkban egyre többen ismerik fel az erdők védelmi funkcióit és feladatait, továbbá egyre nagyobb a társadalmi igény a természetben, erdőben való kikapcsolódásra, feltöltődésre, gyönyörködésre. Az erdők és az erdei élővilág védelmének fontossága pedig a Karancs-Medves vidékén is egyre hangsúlyosabb – írja az MME nógrádi szervezete.
A természetvédelmi szervezet kiemeli: a fotók elkészítése során nem megengedett a környezet élővilágának megváltoztatása, rongálása, zavarása. Egyben nem fogadnak el a turistautakkal meg nem közelíthető, fokozottan védett területekről készült fényképeket; turistautakkal megközelíthető fokozottan védett területekről pedig csak a kijelölt utat el nem hagyva készíthető felvétel.
A fotópályázat részletes kiírása az MME honlapján érhető el, ide kattintva.