Nyugat-Nógrádot sokan a bogyós gyümölcsök hazájaként ismerik, Balla Györgyi pedig úgy döntött, követi a hagyományokat – így született a honti Kutyori-Konyha, a kis vállalkozásból mára pedig több ember megélhetését biztosító cég vált.
A családi vállalkozás 2005 óta foglalkozik gyümölcs- és zöldségfeldolgozással, a gyümölcstermesztés hagyománya viszont ennél nagyobb múltra tekint vissza a családban: Balla Györgyi szülei, nagyszülei és dédszülei egyaránt ezzel foglalkoztak. Ma már az ő gyermekei is részt vesznek a cég életében, sőt, unokái is sokszor ellátogatnak az üzembe – mint Balla Györgyi fogalmazott, ők együtt nőnek fel a vállalkozással.
A tulajdonos felidézte: a cég kis vállalkozásként indult, és lépésről lépésre fejlődött egyre nagyobbá. Először csak a családtagok dolgoztak az üzemben, később azonban alkalmazottakat is fel tudtak venni, mintegy hat éve pedig már kft.-ként folytatják tevékenységüket. A fejlődés továbbra sem áll meg, a következő célok között szerepel például egy szörptöltő gépsor beszerzése is. Balla Györgyi hangsúlyozta, a minőség, a hozzáadott érték kiemelten fontos számukra: „a cég ars poetica-ja az, hogy csak olyan terméket adunk ki a kezünkből, amelyet mi magunk is bármikor le merünk tenni a családi asztalra, a gyerekek és az unokák elé” – magyarázta a Kutyori-Konyha tulajdonosa.
A termékekhez felhasznált gyümölcsöt részben maguk termelik, részben pedig a környéken lévő hűtőházakból vásárolják fel más helyi termelők gyümölcseit, de vannak olyan termékeik – például a citrusfélékből készült szörpök, lekvárok – melyek alapanyagait természetesen más forrásból kell beszerezniük. A Kutyori-Konyha üzemében 24 féle lekvár készül: az erdei gyümölcs, fekete ribizli, szamóca és málna mellett olyan különlegességeket is gyártanak, mint a karamellás körtelekvár, a fűszeres narancslekvár, az ananászlekvár, a csipkelekvár vagy a sűrített szilvalekvár. A lekvárok mellett foglalkoznak különféle szörpök és velők gyártásával, de készítenek igazi házias jellegű ketchupot is.
A vásárlók országszerte találkozhatnak a Kutyori-Konyha termékeivel, Balla Györgyi ismertetése szerint jelenleg mintegy 150-200 helyen kaphatóak szörpjeik, lekvárjaik. Hatalmas elismerést és lehetőséget jelentett a vállalkozás számára, hogy a Hungaricool by SPAR termékversenyen öt rostos gyümölcsszörpjük is kiemelkedő eredményt ért el, így ezek már az INTERSPAR polcain is megtalálhatóak – hangsúlyozta Balla Györgyi. A Kutyori-Konyha finomságait emellett webshopjukban is megrendelhetik a vásárlók az ország bármely pontjáról.
Balla Györgyi bízik benne, hogy Nógrád megyében is mindenki meglátja majd a lehetőséget a kosár közösségben, hiszen, mint fogalmazott, „amikor közösen lépünk fel, és közösen töltjük meg a vásárló kosarát, az mindenkinek csak jó lehet”. A honti vállalkozó szerint napjainkban az emberek egyre inkább odafigyelnek rá, hogy minőségi élelmiszereket fogyasszanak, és ő is úgy véli, hogy ebbe az irányba kell elmenni. Mint mondta, ha már megtermeljük az alapanyagot, az maradjon belföldön, és itt dolgozzuk fel, hiszen a hazai termékeknél szinte a termőföldtől az asztalra kerülésig nyomon lehet követni a megtett utat.
A programhoz csatlakozó helyi termelők portékáit hamarosan a veddanogradit.hu honlap webshopjából is meg lehet majd vásárolni.
Készült a TOP-5.3.2-17-NG1-2021-00002 azonosító számú, Nógrád megye identitásának növelése című pályázat keretében, a Nógrád Megyei Önkormányzat megbízásából. A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg, az Európai Strukturális és Beruházási Alapok és Magyarország költségvetése társfinanszírozásban. További információ a www.nograd.hu honlapon érhető el, a helyi termelők a www.veddanogradit.hu honlapon ismerhetők meg.