Az elmúlt időszakban történt számos csőtörés után új légtelenítő szelepet építenek be a salgótarjáni Forgách Antal utat és környékét ellátó vízvezetékbe – közölte szerdán a város önkormányzata.
Mint írták, a Rákóczi út gépipari technikum és Bem úti csomópont közötti szakaszának komplex felújítása részeként több közmű is megújult, így az itt húzódó ivóvíz gerincvezeték is. Az elmúlt hetekben a szakemberek elvégezték minden, az út mellett húzódó társasház és intézmény rákötését az új vezetékre, valamint megtörtént a kapcsolódó főbb oldalirányú vezetékek csatlakoztatása is.
A Forgách Antal út és környéke vízellátását biztosító idős, a Rákóczi út és Forgách-telep között jelentős szintkülönbséget is áthidaló vezetéken az átkötéssel járó többszöri nyomásesés-nyomásemelkedés, illetve a vezetékrendszer ilyenkor kialakuló levegősödése a vártnál több problémát okozott. Az elmúlt bő egy hét során közel 10 csőtörés történt a környéken, a közlemény szerint ezeket a hibákat a vízmű szakemberei a lehető leghamarabb elhárították.
A szakemberek ezzel párhuzamosan olyan műszaki megoldást kerestek, mellyel elkerülhető, hogy a jövőben tömegesen jelentkezzenek hasonló csőtörések, hasonló okokból. Végül egy új légtelenítő szelep beépítéséről döntöttek, melyre péntek délelőtt kerül sor. A munkavégzés a várakozások szerint nem lesz érdemi hatással a környéken élők vízellátására, átmeneti nyomáscsökkenés azonban előfordulhat.
