Immár három évtizede Magyarországon is megtartják a bűncselekmények áldozatainak világnapját február 22-én, miután 1990-ben ezen a napon tette közzé a bűncselekmények áldozatainak chartáját az Európa Tanács. Medve Judit nyugalmazott rendőr alezredes, a 2021 októberében megalapított Salgótarjáni Áldozatsegítő Pont vezetője a világnap alkalmából beszélt arról, hogyan tud segíteni a hozzá fordulóknak.
Medve Judit ismertetése szerint az áldozatok segítéséről szóló törvény határozza meg azt, hogy miben tudnak segítséget nyújtani az országban működő 11 központban, így Salgótarjánban is. Mint kiemelte, fontos cél, hogy egy-két éven belül minden vármegyeszékhelyen működjön áldozatsegítő pont – nem csak az Igazságügyi Minisztérium, de maga Varga Judit igazságügyi miniszter is nagy hangsúlyt helyez arra, hogy ez a cél megvalósuljon. A Salgótarjáni Áldozatsegítő Pont vezetője szerint ennek fontosságát az is alátámasztja, hogy a már működő központokhoz milyen sokan fordulnak és kérnek tőlük segítséget.
Az áldozatokat természetesen a rendőrök is segítik, hiszen velük kerülnek először kapcsolatba – magyarázta Medve Judit. Mint mondta, a rendőrök feladata elsősorban az, hogy a bűncselekménnyel kapcsolatban minden információt beszerezzenek és elfogják az elkövetőt, ugyanakkor emellett figyelmet fordítanak a sértettekre is. Az Áldozatsegítő Központokat azért hozták létre, hogy ez a segítség teljes körű legyen – fejtette ki. A Salgótarjáni Áldozatsegítő Pont vezetője ugyanakkor hozzátette: olyanok is bátran hozzá fordulhatnak, akik úgy érzik, bűncselekmény áldozatává váltak, azonban még nem tettek feljelentést.
Medve Judit ismertetése szerint a legtöbben vagyon elleni bűncselekmények miatt fordulnak hozzá – mint hozzáfűzte, ez azért sem meglepő, mert a bűncselekmények jelentős részét továbbra is ezek teszik ki. Bár krízishelyzetben – például amikor a sértett lakhatása, élelmezése bizonytalanná válik – pénzügyi segítséget is tudnak nyújtani, sokaknak nem erre, hanem beszélgetésre, megnyugtatásra van szükségük. Az ilyen alkalmakkor tanácsokat adnak, hogy milyen úton induljanak el, mire számíthatnak az elkövetkező időszakban, vagy akár csak arról beszélnek, hogy mások is jártak így.
Ahogy arról Medve Judit is beszélt, bizonyos esetekben anyagi segítséget is kaphatnak az áldozatok. Ezzel kapcsolatban elmesélte egy nyugdíjas hölgy történetét, aki felvette bankszámlájáról a teljes nyugdíját, majd a hazafelé tartó úton az összes pénzt ellopták tőle. Mivel a sértettnek nem volt megtakarítása, pénzügyi segítséget kapott, hogy a következő hónapban is biztosított legyen a megélhetése.
Medve Judit úgy véli, az áldozatokat sok esetben megnyugtatja, ha megismerik az eljárás, vagy akár egy kihallgatás menetét. Sokan ugyanis úgy érkeznek, hogy először váltak bűncselekmény áldozatává, így nem tudják, hogyan zajlik egy ilyen procedúra, azonban, ha megbeszélik ennek menetét, már nem félnek tőle annyira. Ugyancsak fontos annak a megterhelő pszichés állapotnak a feldolgozása is, melyet a nehezen összespórolt pénz elvesztése okoz – húzta alá.
A Salgótarjáni Áldozatsegítő Pont esetében ez az együttműködés már a kezdetektől jelen van, hiszen annak létrehozásával kapcsolatban Somssich Gabriella vármegyei rendőrfőkapitány kereste meg Varga Judit igazságügyi minisztert, egyben pedig azt is jelezte, hogy a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság az ehhez szükséges helyszínt is biztosítja.
A Salgótarjáni Áldozatsegítő Pont azóta is a vármegyei rendőr-főkapitányság épületében, a Rákóczi út 40. szám alatt érhető el. Medve Judit elmondta: az elmúlt másfél évben kialakult gyakorlat szerint az áldozatok először telefonon keresik meg őt, és ekkor egyeztetnek időpontot. Amennyiben egy sértett a vármegye távolabbi pontján él, Medve Judit a városi rendőrkapitányságokon találkozik velük, így nem kell elutazniuk Salgótarjánba.
Az áldozatok segítésével kapcsolatos további információ, illetve a központok nyitva tartása az Igazságügyi Minisztérium által létrehozott honlapon érhető el.