Idén nyáron is megrendezi a nagy népszerűségnek örvendő Zenthe Nyár szabadtéri színházi fesztivált a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház.
A salgótarjáni Fő téren július 27. és augusztus 16. között összesen tíz előadást, köztük két koncertet láthat-hallhat majd a közönség. A fesztivált Szente Vajk legújabb vígjátéka, az Aranylakodalom nyitja meg, majd Mészáros Árpád Zsolt és Csengeri Attila főszereplésével érkezik A púpos című musical. Július utolsó napján visszatérnek a salgótarjáni szabadtéri színpadra Alapi István és barátai, akikhez ezúttal Szandi, Deák Bill Gyula, Vikidál Gyula és Karácsony János James is csatlakozik.
Ezt követően a teátrum első operettjét, a Csókos asszonyt láthatja a közönség, majd a Pillantás a hídról című színmű várja mindazokat, akik szeretik a gazdag mondanivalóval átitatott darabokat. Tunyogi Bernadett, Veréb Tamás és a Studio 11 Ensemble zenekar a Love & Musical & Love című koncertet hozzák el Salgótarjánba, melyet A bolond lány című francia bűnügyi vígjáték fog követni. A Veres1 Színház két előadással is a városba érkezik: előbb A padlást, majd az Anconai szerelmeseket láthatja a közönség. Végül, a Zenthe Nyár zárásaként a Made in Hungáriát viszi színpadra a Magyarock Dalszínház.
Az előadásokra már kaphatóak jegyek a Zenthe Jegyirodában, a szécsényi és pásztói Zenthe PONTokon, valamint online, a zentheszínház.jegy.hu honlapon is.