Őrizetbe vették a Balassagyarmati Rendőrkapitányság nyomozói azt a négy fiatalt, akik megpróbálták kirabolni ismerősüket – áll a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleményében.
Mint ismertették, egy 15 éves csesztvei fiú múlt szombaton, a kora esti órákban a barátját kísérte el Balassagyarmatra. A buszpályaudvaron várakoztak, amikor a barátját, a későbbi sértettet körbevette négy fiatalember, akik közül a testvérpárt ismerte az iskolájából. Egyikük számon kérte a korábbi iskolai nézeteltéréseik miatt, majd az érsekvadkerti 15 és 14 éves testvérek, valamint unokatestvéreik – a falubéli 16 éves és a dejtári 15 éves fiú – egyre fenyegetőbben léptek fel a sértettel szemben, és értéktárgyai átadását követelték.
Mint fogalmaztak, a megfélemlített sértett passzív ellenállása azonban megtörte a szándékegységet, így a csesztvei fiatal egérutat nyerve segítséget tudott kérni. A Balassagyarmati Rendőrkapitányság nyomozói a bejelentést követően elfogták és előállították a négy fiatalkorút, akiket a rendőrök kihallgatásuk után őrizetbe vettek, és indítványozták letartóztatásukat az ügyészségen. A fiúkat csoportosan elkövetett rablás bűntettének kísérletével gyanúsítják.