Bejegyzések címke alapján
programok
180 bejegyzés
A Pintértelepi Nap és a Kemerovói Szüreti Mulatság is várja az érdeklődőket szombaton
Két helyszínen is színes programokkal várják ezen a hétvégén az érdeklődőket Salgótarjánban: a Kemerovói Szüreti Mulatságot immár negyedik, míg a Pintértelepi Napot harmadik alkalommal rendezik meg szombaton. Mindemellett a Jazz…
Skuczi Nándor: összetartozásunk és a szülőföldhöz ragaszkodás ünnepe a megyenap
Az itt élők, innen elszármazottak, egyben összetartozásunk ünnepe; Palócföldhöz, a szülőföldhöz való ragaszkodás fontos eleme – ezt mondta a Nógrádi Megyenapról a 3100.hu-nak a megyei önkormányzat közgyűlésének elnöke. Skuczi Nándor…
Snétberger Ferenc koncertje indítja Salgótarján új jazz fesztiválját
Jazz STation névvel új fesztivált hívott életre az idén várossá nyilvánításának 100. évfordulóját ünneplő Salgótarján. A négynapos rendezvény szeptember 8-án kezdődik, csütörtökön 19 órától Snétberger Ferenc salgótarjáni származású Kossuth- és…
Kétnapos fesztivállal zárják a nyarat Salgótarjánban
Kétnapos fesztivállal búcsúztatja a nyarat a Salgótarjáni Rendezvény- és Médiaközpont. A Nyárzáró Fesztiválnak ezúttal is a város főtere ad otthont, ahol pénteken és szombaton egyaránt számos koncerttel, majd éjszakába nyúló…
Lovas színház és Neoton koncert a salgótarjáni ünnepi programkínálatban
A salgótarjáni önkormányzat és a Rendezvény- és Médiaközpont által szervezett ünnepi programok pénteken este a Kakuk Lovasudvarban kezdődnek, míg holnap a Szent István téren és a Fő téren folytatódnak. Pénteken…
Kiállításokkal és koncertekkel várnak mindenkit a ceredi ArtPiknikre
Koncertek, kiállítások és palóc finomságok is várják mindazokat, akik szombaton ellátogatnak a ceredi ArtPiknikre. Ahogy arról már portálunk is beszámolt, idén 27. alkalommal rendezték meg a Ceredi Nemzetközi Kortárs Művésztelepet,…
A salgótarjáni csillagvizsgáló is csatlakozott az „Egy Hét a Csillagok Alatt” programsorozathoz
Mától egészen jövő vasárnapig tart az „Egy Hét a Csillagok Alatt” elnevezésű programsorozat, melyhez országszerte több mint hetven helyszín, köztük a salgótarjáni Uránia Észlelő és Bemutató Csillagvizsgáló is csatlakozott –…
Kezdődik a Zenthe Nyár, a térség legnagyobb szabadtéri színházi fesztiválja
A Zenthe Nyár nyitánya a szervező Zenthe Ferenc Színház egyik közönségkedvence lesz július 31-én, vasárnap este Salgótarján Fő terén. A városközponti, több mint 850 férőhelyes nézőtéren hat nagyszínpadi előadás és…
A Művészetek Tere című kétnapos eseménnyel indul a Zenthe Nyár
A Művészetek Tere elnevezésű kétnapos programmal indul majd a számos szabadtéri színházi előadást és koncertet felvonultató Zenthe Nyár Salgótarján központjában, az esemény részleteit szerdán ismertette a teátrum. A július 29-i,…
Komlóssy Erzsébetre emlékeznek szombaton Salgóbányán
Komlóssy Erzsébet operaénekesre emlékeznek szombaton Salgótarjánban, a salgóbányai Geocsodák Házában – közölte az emlékest egyik szervezője, a Salgótarjáni Rendezvény- és Médiaközpont. Mint írták, a 2014-ben elhunyt Kossuth- és Liszt Ferenc…
