Bejegyzések címke alapján
programok
180 bejegyzés
A nagyközönség előtt is megnyílt a Benczúr-kúria
Komplex felújítását követően decemberben hivatalosan átadták, a napokban pedig a nagyközönség előtt is megnyitották a Szécsény-Benczúrfalván található Benczúr-kúriát – hangzott el a 100,4 Rádió 1 csütörtöki helyi hírblokkjaiban. A rádió…
Salgótarjánban is jön a Jégpályák Éjszakája
Ahogyan 2016 óta mindig, idén januárban is megrendezi a Magyar Jégkorong Szövetség a Jégpályák Éjszakáját. A központi helyszín ismét a Városligeti Műjégpálya lesz, emellett több mint harminc pálya csatlakozott a…
Szombaton már harmadik alkalommal tér vissza Salgótarjánba a Spartan Race
Szombaton ismét visszatér Salgótarjánba a Spartan Race, a város ad otthont ugyanis a régió első Spartan Winter versenyének. A részletekről Szimon Zita, a Spartan Közép-európai Régiójának magyarországi versenyigazgatója beszélt a…
A téli szünetben is várja a látogatókat az Ipolytarnóci Ősmaradványok
A karácsonyi ünnepnapok és az új év első napja kivételével a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság látogatóhelyei a téli szünetben is várják a kikapcsolódásra vágyókat – hívták fel a figyelmet a…
A harmadik adventi hétvége is színes programokat tartogat Salgótarjánban
Két városrészben is adventi forgataggal várják az érdeklődőket a hétvégén, szombat délután pedig a Fő téri koszorú soron következő gyertyáját is meggyújtják majd. Idén is visszatér a nagy népszerűségnek örvendő…
Megnyitott a jégpálya, varázsputtonnyal érkezik a Mikulás
Hétfőn megnyitott a Jégvarázs műjégpálya a salgótarjáni Fő téren. A saját korcsolya hiánya sem lehet akadály, azt a művelődési központ lépcsőjénél nyíló Tourinform irodában lehet bérelni – közölte a 3100.hu-val…
A férfiak egészsége kerül középpontba Salgótarjánban
„Lépéselőny a rákkal szemben” címmel tart figyelemfelhívó rendezvényt a Movember alkalmából a Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezete. A Movember nevű mozgalmat világszerte, minden év novemberében rendezik meg, célja pedig, hogy…
Ingyen láthatja a közönség a Madáchról szóló előadást Salgótarjánban és Szécsényben
Különleges színházi élmény várja azokat, akik élnek a lehetőséggel és megnézik az egri Gárdonyi Géza Színház Bűvös virág című, Madách Imre életét bemutató darabját. Az előadás Nógrád Vármegye Önkormányzata szervezésében,…
Néptáncantológiát és Dűvő-koncertet is tartanak szombaton Salgótarjánban
A néptánc és a népzene kerül középpontba holnap Salgótarjánban. A József Attila Művelődési Központban 13 órakor veszi kezdetét a Nógrád Megyei Gyermek, Ifjúsági és Felnőtt Néptáncantológia; a Hagyományok Háza Nógrád…
Szombaton rendezik meg a trófeaszemlével egybekötött Szent Hubertus búcsút Szentkúton
Szombaton rendezik meg az erdészek és vadászok zarándoklatát, a Szent Hubertus búcsút Mátraverebély-Szentkúton, egybekötve a Kelet-Cserháti Trófeaszemlével. Ez az év 24., egyben utolsó búcsúja a nemzeti kegyhelyen – közölte a…
