Zsarolásért ítélték el a jósnőként tevékenykedő nógrádi férfit és élettársát

Nem jogerősen több százezer forint pénzbüntetésre ítélte pénteken a Zalaegerszegi Törvényszék azt a két, egymással élettársi kapcsolatban élő, büntetett előéletű férfit, aki magát jósnőnek és mágusnak kiadva rontáslevételért pénzt követelt egy “ügyfelétől”.

Az elsőfokú bíróság önbíráskodás miatt fejenként 300 ezer forint pénzbüntetést szabott ki a magát közösségi oldalakon Rozália vagy Delfina jósnőnek, illetve Vaszilij mágusnak kiadó két férfira. A mostani másodfokú ítéletben azonban a minősítést a törvényszék zsarolással is kiegészítette. A Nógrád megyében élő férfit és élettársát önbíráskodás és zsarolás miatt ítélte el a törvényszék, mert egy zalaegerszegi férfitól – miután “levették” a családjáról a rontást – 80 ezer forintot szereztek meg többszöri fenyegetést követően.

A magát Rozáliának vagy Delfinának kiadó férfi és élettársa, “Vaszilij mágus” közösen, egy nevet használva kínáltak az interneten ezoterikus szolgáltatásokat, amelyekre a zalaegerszegi sértett is rátalált. A rágalmazás, valamint más ügyek miatt korábban már elítélt vádlottak azt állították, hogy jövendőmondással és rontáslevétellel foglalkoznak, és mivel szerintük a sértetten és a családján átok van, 45 ezer forintért hajlandóak levenni a rontást, hogy megakadályozzák a családban várható haláleseteket.

A “rontáslevétel” után a sértett nem tudta kifizetni a szeánszért kért 45 ezer forintot. A “jósnő” és a “mágus” emiatt telefonon és a közösségi oldalon többször is azzal fenyegetőzött, hogy “visszateszik” a családjára az átkot, meghalnak a hozzátartozói, ő pedig rács mögé vagy a ravatalra kerül, ha nem fizet.

Az elvégzett “szolgáltatás” és az ahhoz szükséges holmik ellenértékét, továbbá a szerintük időközben felmerült ügyvédi költséget követelték, összesen 80 ezer forintot. Az összeget a fenyegetések hatására az ezoterikus tanokkal kapcsolatban hiszékeny sértett végül átutalta nekik. A vádlottak ezután további 60 ezer forintot követeltek a sértettől, de ezt már nem jutott el hozzájuk, a férfi felesége ugyanis időközben értesült a történtekről és feljelentette a “jósnőt” és a “mágust”.

A fejenként 300 ezer forint pénzbüntetés mellett összesen közel 100 ezer forint vagyonelkobzást is elrendelt a bíróság. Az ítélet egyelőre nem jogerős, mert az ügyész és a védő is fenntartotta a három nap gondolkodási idő lehetőségét.

 

Forrás: MTI / (Kiemelt fotónk illusztráció!)