Zenthe Ferenc-drámapályázatot hirdetett a salgótarjáni színház

A száz éve született Zenthe Ferencre, a nemzet művészére emlékezve drámapályázatot hirdetett a nevét viselő salgótarjáni színház. Balázs Mercédesz, a színház kommunikációs munkatársa az MTI-nek elmondta: a salgótarjáni Zenthe Ferenc-emlékév keretében meghirdetett pályázat első kategóriájában olyan műveket várnak, amelyek Zenthe Ferenc filmjeiből merítik témájukat, illetve azok színpadi adaptációi, átdolgozásai.

Zenthe Ferenc (1920-2006) Salgótarján salgóbányai városrészében született. Első filmszerepét Nagy Sándor honvédtábornokként 1953-ban alakította a Föltámadott a tengerben, játékfilmben utoljára a Magyar vándor című filmben szerepelt 2004-ben. Legnagyobb ismertséget hozó filmsorozata A Tenkes kapitánya volt, szerepelt a Szomszédok című teleregényben és A Szabó család című rádiósorozatban is.

Mivel Salgótarján 2022-ben ünnepli majd várossá nyilvánítása 100. évfordulóját, a centenáriumi évhez kapcsolódóan a második kategóriában olyan színpadi műveket várnak, amelyek Salgótarján sorsfordító történelmi eseményeiből vagy polgárainak mindennapi életéből merítik témájukat, illetve a város valamely jeles személyiségének életét dolgozzák fel. A pályamunkák beadási határideje szeptember 30., egy szerző csak egy művet nyújthat be.

A bírálóbizottság a két kategóriában egyenként 1,5 millió forint összegű díjat ad ki, továbbá egy-egy 800 ezer forint értékű különdíjat ítélhet oda.

Az eredményhirdetést 2021 januárjában, a magyar kultúra napjához kapcsolódva tartják a Zenthe Ferenc Színházban. A díjnyertes műveket a teátrum a 2021-22-es évada során színre viszi, a Palócföld című folyóirat pedig megjelenteti.

Az emlékévre, amelynek fővédnöke ifjabb Zenthe Ferenc, a színház és az önkormányzat számos programmal készült, egyebek mellett könyvet jelentetnek meg, elkészült a színművész tortája, és kiadták a Zenthe-emlékérmet is.

 

Forrás: MTI