Visszatérő ellenőrzésekkel szorítanák vissza a közterületi alkoholfogyasztást Salgótarjánban

Kiemelt cél a közrend és a közbiztonság fenntartása és védelme, ennek érdekében folyamatosak az ellenőrzések Salgótarjánban és környékén – közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság.

Tájékoztatásuk szerint a Salgótarjáni Rendőrkapitányság bűnügyi, közrendvédelmi és igazgatásrendészeti osztályának munkatársai visszatérően ellenőrzik a megyeszékhely köztereit, frekventált helyeit és a város környékét is. Az összehangolt tevékenység célja a megyeszékhelyen a közbiztonság és a közrend fenntartása, illetve a közterületeken szeszes italt fogyasztók számának csökkentése.

A rendőrök az elmúlt időszakban hetente több alkalommal is megjelentek a városban, a közterületen szeszes italt fogyasztókkal és egyéb szabálysértés elkövetőivel szemben eljárást kezdeményeztek.

A Salgótarjáni Rendőrkapitányság az elkövetkező időszakban tovább folytatja a várost és környékét érintő akciósorozatát – közölte a megyei rendőr-főkapitányság.

 

Fotók: Közterületi ellenőrzés Salgótarjánban (Fotó: Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság)