Véleményezhető a decemberben életbe lépő vasúti menetrend tervezete

Kísérleti jelleggel online felületen ismerhetők meg a hazai vasúttársaságok jövő évi menetrendi tervei, az elképzeléseket július 15-ig bárki véleményezheti. Ha a kezdeményezés hasznosnak bizonyul, 2022-ben élesben is működhet az új lehetőség – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

A rendszeresen vonatozók érdemi észrevételei, jobbító szándékú javaslatai alapján a szolgáltatási kínálat rugalmasabban igazodhat a valós utazási igényekhez – tették hozzá. Az érdeklődők a KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. honlapján tekinthetik meg decemberben bevezetni javasolt vonali menetrendeket.

A Nógrád megyében vasutat használók lényegében a jelenleg érvényes menetrendről mondhatnak véleményt, miután a tervezet szerint változatlan menetrendi struktúra szerint közlekednek majd a vonatok a Hatvan és Somoskőújfalu; Aszód, illetve Vác és Balassagyarmat; továbbá Balassagyarmat és Ipolytarnóc között is.

Menetrend tervezet – KTI

Tájékoztatjuk, hogy ez az oldal tesztverzió, amelyet a tapasztalatok alapján folyamatosan fejlesztünk. Az idén első alkalommal indul útjára a vasúti menetrend tervezetek véleményezése, melyben számítunk értékes visszajelzésére!

A próbaüzem célja a rendszer terhelhetőségének felmérése mellett az egyszerű, hatékony és felhasználóbarát működtetés feltételeinek kialakítása. Ha a kezdeményezés kedvező fogadtatásra talál, jövő nyáron már élesben folytatódhat a társadalmi véleményeztetés – tájékoztatott a minisztérium.

 

MTI nyomán / 3100.hu Fotó: Vonatkereszt Salgótarján Külső pályaudvaron, 2021. július 6-án