Vásárlással töltik “felszabadult” idejük egy részét a Nógrád megyeiek

A Google ismét közreadta a koronavírus-járvány terjedése okozta, az utazási, helyváltoztatási szokásokban bekövetkezett változásokat ismertető jelentését, melyet aggregált, névtelen adatokkal hoztak létre azon felhasználók adataiból, akik bekapcsolták helyelőzményeik követését. Ebből kiderül, hogy a nógrádiak – az országos trendekkel ellentétben – több időt töltenek a boltokban, mint egy évvel korábban ilyenkor.

A közösségi mobilitási jelentés összesített, anonimizált adatok alapján, földrajzilag és helytípusok szerint jeleníti meg a jellemző tartózkodási helyeket Magyarországra és Nógrád megyére vonatkozóan is. A decembert is lefedő, január 15-i záró dátumú, legfrissebb elemzés szerint megyénk lakói tizedével több időt töltenek az élelmiszerboltokban (és patikákban), mint az összehasonlításként vizsgált egy évvel korábbi időszakban. Ez markáns eltérés az országos hét százalékos csökkenéssel szemben.

A korlátozások hatása nem meglepő módon visszaköszön a lakóövezetekben eltöltött időben is: a Google helyadatai szerint otthonunkban – és annak közvetlen környékén – tartózkodással nyolc százalékkal több időt töltünk, mint tavaly ilyenkor. Mint arra a jelentés készítői is felhívják a figyelmet: bár a szám alacsony tűnhet, szem előtt kell tartanunk, hogy napjaink nagy részét jellemzően amúgy is lakóhelyünkön töltjük. Így itt a lehetséges legnagyobb változás munkanapon legfeljebb 50 százalék lehetne, hétvégén pedig még ennél is kevesebb.

 

Többet is költünk

A megnövekedett boltlátogatási kedvet alátámasztja a Központi Statisztikai Hivatal kedden ismertetett jelentése is. Bár ez az összefoglaló a 2020-as év első kilenc hónapjára vonatkozik, aligha történhetett fordulat a trendekben az év utolsó három hónapjában.

Egy Nógrád megyei lakos átlagosan 642 ezer forintot költött el a kiskereskedelmi egységekben tavaly januártól szeptemberig. Ez majdnem tizedével több, mint 2019 első három negyedévében.

A megemelkedett költés valóban a nógrádiakhoz kötődhet, miután a tavalyi évet különböző mértékben végigkísérő határátlépési korlátozások okán a növekményt összességében aligha eredményezhették a Szlovákiából érkező vásárlók. Az egy főre eső bolti forgalom összege ugyanakkor még így is az egyik legalacsonyabb a megyék és a főváros között, közel 220 ezer forinttal elmaradt az országos átlagtól, annak háromnegyede.

A kiskereskedelmi üzlethálózatok forgalma 2020 első három negyedévében Nógrád megyében volt a legalacsonyabb, a 121 milliárd forintos forgalom az országos mintegy másfél százalékát teszi ki csupán. Ez megfelel annak a ténynek, hogy az ország lakosságának szűk kettő százaléka él megyénkben.

A kiigazítás nélküli adatok alapján ugyanakkor az országos csökkenéssel szemben több mint öt százalékkal emelkedett a forgalom nagysága Nógrádban, így a növekedés mértéke országosan itt volt a legmagasabb. A megye kiskereskedelmi üzleteinek forgalma áprilisban érte el a mélypontot, ezt követően azonban szeptemberrel bezárólag minden hónapban felette volt az egy évvel korábbi értéknek.

 

Kiemelt fotónk illusztráció!