Városi Gyásznap: Szabadtéri kiállítást nyitottak a Múzeum téren

A Magyar Művészeti Akadémia szabadtéri kiállítása a Múzeum téren (MTI Fotó: Komka Péter)

 

Megnyitották a Magyar Művészeti Akadémia szabadtéri kiállítását csütörtökön Salgótarjánban, amely az 1956-os sortüzek áldozatainak állít emléket.

 

Fekete Zsolt, Salgótarján polgármestere a Múzeum téri rendezvényen úgy fogalmazott, hogy a hatvan évvel ezelőtti eseményeket, a forradalmat és szabadságharcot, illetve az azt követő megtorlást a művészet erejével lehet igazán átélhetővé tenni. Az alkotók a művészet eszközeivel teszik újraélhetővé 1956 azon napjait, amikor a magyar nemzet egységesen megmozdult azért, hogy megharcoljon a szabadságért és a függetlenségért – mondta.

A polgármester hangsúlyozta: annak a mondatnak, hogy nem felejtünk, és nem akarunk felejteni a szüleink, a nagyszüleink miatt, csak akkor van értelme, ha nem engedjük felejteni a következő generációt sem, ha tovább adjuk a tudást. Ezért közös feladatunk és felelősségünk biztosítani, hogy a jövő nemzedékek is megismerhessék történelmünk fontos eseményeit és emlékhelyeit – mondta Fekete Zsolt.

A politikus kitért arra, hogy az 1956-os sortűz helyszíne, a December 8. tér emlékeztet Salgótarján történetének meghatározó eseményére, sorsfordító tragédiájára. A város önkormányzata a Pofosz országos elnökségével közösen indítványozta a tér történelmi emlékhellyé nyilvánítását, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság pedig támogatta és a kormány elé terjesztette a kezdeményezést – közölte. A polgármester köszönetet mondott a Magyar Művészeti Akadémiának és a kiállító képzőművészeknek, hogy a tárlaton látható alkotásaikkal segítenek megidézni a történelmet.

 

Szemadám György képzőművész, a Magyar Művészeti Akadémia elnökségi tagja az MMA szabadtéri kiállításának megnyitóján (MTI Fotó: Komka Péter)
Szemadám György képzőművész, a Magyar Művészeti Akadémia elnökségi tagja az MMA szabadtéri kiállításának megnyitóján (MTI Fotó: Komka Péter)

 

A tárlatot Szemadám György képzőművész, az MMA elnökségi tagja nyitotta meg. A nagyméretű kültéri installáció formájában látható művek a tizenkét dicsőséges napnak és a sortüzek áldozatainak állítanak emléket. Mosonmagyaróvár után 12 napig látható majd Salgótarjánban a tárlat.

 

Salgótarjánban december 8. városi gyásznap. 1956-ban ezen a napon dördült el a levéltári iratok alapján 46, más források szerint 131 halálos áldozatot követelő sortűz.

 

Forrás: MTI
Kiemelt fotó: A Magyar Művészeti Akadémia szabadtéri kiállítása a Múzeum téren (MTI Fotó: Komka Péter)