Valentin Nap apropóján ellenőriznek Nógrádban a revizorok

A virág- és ajándékkereskedők kiemelten számíthatnak az ellenőrök felbukkanására, a revizorok elsősorban az alkalmazottak bejelentését, a forgalmazott áruk eredetét, a számla- és nyugtaadást, valamint az online pénztárgép működtetésének szabályszerűségét vizsgálják ezen a héten.

A NAV Nógrád Megyei Adó- és Vámigazgatósága munkatársainak megjelenésére kiemelten számíthatnak az érintett vállalkozók ma Rétságon és környékén, holnap Salgótarjánban és megyeszékhely térségében, szerdán pedig Szécsényben és a környező településeken. Kiemelten számítani lehet az ellenőrök megjelenésére csütörtökön Jobbágyiban és térségében, pénteken pedig Balassagyarmaton és a város környékén. A NAV ugyanakkor azt is hozzáteszi, hogy az adóellenőrök a hét valamennyi napján a megye egyéb településein is végezhetnek vizsgálatokat.

 

Kiemelt adóellenőrzési témakörök

A NAV megyei igazgatóságai, így a nógrádi is megkezdte az ellenőrzéseket azon online számla adatszolgáltatásra kötelezett adózóknál, akik a rendelkezésre álló kontroll adatok alapján a 100 ezer forint feletti ÁFA-tartalommal rendelkező értékesítéseikről nem teljesítették adatszolgáltatási kötelezettségüket. Az ellenőrzéseket kockázatelemzés alapján végzik a revizorok.

Ezen felül egy másik tematikus ellenőrzés is zajlik, amelyben a munkaerő-kölcsönzési tevékenységet folytató adózókra fókuszálnak. Ezen a területen elsősorban azok az adózók számíthatnak ellenőrzésre, akik korábban megszűnt társasággal álltak kapcsolatban az általuk foglalkoztatott magánszemélyek tekintetében, de azok is, akik a munkaerő-kölcsönbeadói tevékenység folytatásához szükséges engedéllyel nem rendelkeznek. Ellenőrzésre számíthatnak azok az adózók is, akik a foglalkoztatással kapcsolatos bejelentési, bevallási, vagy befizetési kötelezettségeiket nem teljesítették. A NAV ugyanakkor azt is hangsúlyozza, hogy amennyiben az ellenőrzések megkezdéséig az adózó teljesíti a jogszabályi kötelezettségeit, abban az esetben mentesül a jogkövetkezmények alól.

 

Kiemelt fotónk illusztráció! (Pixabay)