Vádemelés vár az autósokat átverő mátraverebélyi férfira

Üzletszerűen elkövetett csalás ügyében nyomozott a Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egy 43 éves mátraverebélyi férfi ellen, aki több sofőr is átvert – közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság.

A gyanúsított idén április végén Nógrád megye több településén, köztük Bátonyterenyén, Taron, Sámsonházán, Nagykeresztúron és Mátraverebély-Szentkúton, összesen hét személygépkocsit állított meg. Az elkövető azzal próbálta meg átverni a sofőröket, hogy járművük menet közben egy kavicsot vert fel a szélvédőjére, ami így megsérült.

A férfi az okozott kárra hivatkozva pénzt kért, végül három esetben járt sikerrel, és összesen 28 ezer forintot csalt ki a megtévesztett sértettektől.

Az eljárást a hatóság munkatársai a közelmúltban lezárták, a keletkezett iratokat pedig átadták az illetékes ügyészségnek.

Az ügy kapcsán a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság korábban arra hívta fel a figyelmet, hogy anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset helyszínén semmilyen esetben sem szabad fizetni, bármilyen indokra is hivatkozik a másik fél.

Amennyiben ilyen, anyagi kárral járó baleset történik, és a gépjármű vezetője elismeri a felelősségét, az érintett felek egy kárbejelentő lapot töltenek ki, a továbbiakban a kár rendezése pedig a biztosító hatáskörébe tartozik. Amennyiben valaki gyanús körülményeket észlel, értesítse a rendőrséget a 112-es központi segélyhívó számon – tették hozzá.

 

Kiemelt fotónk illusztráció!