Újranyitnák a szúpataki mészkőbányát

Egy salgótarjáni cég újranyitná azt a Szúpatak melletti mészkőbányát, ahol a ’80-as évek végéig a Karancs MGTSz folytatott termelést. Ez a bányavállalkozó által az illetékes hatósághoz benyújtott előzetes környezetvédelmi vizsgálati kérelemből derül ki.

A benyújtott dokumentáció szerint öt évig művelnék a közigazgatásilag Bátonyterenyéhez tartozó Szúpatak közelében található 4,6 hektáros bányaterületet, a tevékenység volumene évi 10 ezer köbméter lenne. A kitermelt anyagot a bányába telepített mobil berendezéssel törné és osztályozná négy különböző frakcióra a vállalkozás, a bányaművelést egy “kőkanállal” szerelt mélyásó kotróval végeznék.

A haszonanyagot a vásárlók saját járműveikkel szállítanák el a területről, a bányavállalkozó a termelési adatok alapján évi 1700 fordulóval számol, ami munkanaponként átlagosan 7 négytengelyes teherautó közlekedését jelentené.

A dokumentációból kiderül az is, hogy a bányaművelés védett területet nem érintene. A munkanapokon 7 és 16 óra közé tervezett termelés zaja a határérték alatt maradna a legközelebbi, légvonalban mintegy 900 méterre található szúpataki lakóházaknál.

A környezetvédelmi hatóságnál elindított eljárás a kiinduló pont, ami azt hivatott eldönteni, hogy a tervezett tevékenység jelentős környezeti hatással bír-e, illetve ezzel párhuzamosan azt is, hogy milyen konkrét engedélyeket szükséges majd beszereznie a bányavállalkozónak a folytatásban ahhoz, hogy megkezdhesse a termelést. Ha esetlegesen az előzetes vizsgálat során a tevékenység környezetvédelmi engedélyezését kizáró ok merülne fel, a környezetvédelmi hatóság el is utasíthatja a bánya megnyitását.

 

3100.hu Fotó: Szúpatak településhatára, a háttérben, a település feletti dombon a ’80-as évek végén felhagyott bányaterület