Újabb négy évre a nemzetközi hálózat tagja a Novohrad-Nógrád Geopark

A napokban megszületett döntés értelmében sikeresen megújította tagságát, így a következő négy évben is használhatja a világszervezet által felügyelt címet a Novohrad-Nógrád UNESCO Globális Geopark. A magyar-szlovák területen zajló folyamatokat és eredményeket tavaly nyáron két szakértő a helyszínen vizsgálta, a döntés az ő jelentésük alapján született meg.

Az UNESCO a két korábbi világhálózata, vagyis a Világörökség illetve az Ember és Bioszféra programok mellé 2015 őszén ismerte el úgymond “sajátjaként” a geoparkokat. Az UNESCO Globális Geoparkok arra törekszenek, hogy bemutassák a geológiai változatosságot, elősegítsék az élettelen környezet védelmét, az oktatásba és turizmusba való bekapcsolását a kialakított jó gyakorlatok segítségével. A Világörökség és a Bioszféra Rezervátumok helyszíneivel együtt az UNESCO Globális Geoparkok teljeskörűen jelentik a fenntartható fejlődés eszközeit és felbecsülhetetlen szerepet játszanak 2030-ra kitűzött fenntartható fejlődési célok megvalósításában – úgy globális, mint lokális szempontból.

A Novohrad-Nógrád Geopark 2010-ben nyert felvételt az Európai és a Globális Geoparkok Hálózatába. 2014-ben a határon átnyúló – akkorra Vanyarc csatlakozásával már 92 települést lefedő – terület sikeresen megújította nemzetközi tagságát, ellenszavazat és tartózkodás nélkül döntöttek a bizottsági tagok a zöld kártyáról, vagyis a cím négy éves megújításáról. A folyamatok a nemzetközi megítélés szerint összességében továbbra is jó irányba haladnak a területen, ezt igazolja vissza a mostani döntés is.

A másik két UNESCO által felügyelt világhálózat esetében a nemzetközi címeket lényegében csak elveszíteni lehet, súlyos problémák felmerülése esetén. A geoparkoknál fordított rendszer működik: itt négyéves ciklusokban szükséges a megerősítés arról, hogy az adott területen az elvárásoknak megfelelő irányba tartanak a folyamatok.

Egy geoparki felülvizsgálat háromféle eredménnyel zárulhat. A zöld kártya újabb négy éves nemzetközi tagságot jelent. Sárga kártyát akkor kap egy terület, ha ott összességében rendben mennek a dolgok, de néhány kérdéskörben jelentős változások szükségeltetnek, ekkor a problémák feloldására két év áll rendelkezésre. Viszonylag ritka esetben, súlyos hiányosságok és lemaradások esetén egy piros kártyával kizárják az adott területet a nemzetközi hálózatból. Egy sárga kártyát kapott terület a rendelkezésre álló két év letelte után már csak zöld vagy piros kártyát kaphat. A zöld kártya sem jelenti azt, hogy egy adott területen minden problémamentes, a megjelölt apróbb hiányosságokat azonban elegendő következő felülvizsgálatig orvosolni.

Tavaly nyáron Malajziából Ibrahim Komoo professzor és Németországból dr. Henning Zellmer érkeztek a térségbe. Mint mindenki, aki ilyen felülvizsgálat elvégzésére jogosult, ők maguk szintén geoparkot irányítanak menedzsment vagy tudományos oldalról; túl vannak már legalább egy olyan felülvizsgálaton saját területüket tekintve, melyet zöld kártyával abszolváltak; továbbá delegáltként több (de legalább négy) éve aktívan részt vesznek a nemzetközi hálózat munkájában. Ezek a kritériumok, ez a szakmai felkészültség szükséges ugyanis ahhoz, hogy valakit felülvizsgálatra kijelölhessen az UNESCO.

A szakértők megtekintik a terület egyes értékeit, megismerkednek a menedzsmenttel és a fejlesztésekkel, de szóba elegyednek turistákkal is, hogy az őket fogadóktól független információkhoz is hozzájussanak. Tapasztalataikat egy jelentésben összegzik, ez alapján hoz döntést az UNESCO szakbizottsága. A zöld kártya tényét nyilvánosan elérhető információk alapján közölte a geopark, a döntéssel kapcsolatban hamarosan egy sajtótájékoztatón ismertetik majd a legfontosabb részleteket.

 

“Valósággal európai”

Így jellemezte a geopark bázisán, az eresztvényi látogatóközpontban zajló folyamatokat évértékelőjében néhány héttel ezelőtt Fekete Zsolt, Salgótarján polgármestere. Bár a geopark 64 magyar és 28 szlovák települést ölel fel, lényegében két “fővárosa” van: Salgótarján és Fülek. Ennek okán a működtetés terhei is leginkább ezen városokra hárulnak.

A geopark fejlesztéseket önállóan jellemzően pályázati támogatások felhasználásával tud megvalósítani. Ezek közül kiemelkedett a 2014 végére befejeződött fejlesztés, melynek részeként átadták az eresztvényi központot és a salgóbányai Geocsodák Házát, de tanösvények sorát is kialakították vagy felújították. Ez a beruházás azonban eltörpült amellett, aminek kapujában a geopark áll (annak egész magyarországi területét érintően): a Modern Városok Program részeként 22 milliárd forint összértékű fejlesztés kaphat hamarosan zöld utat – a zöld kártya mellé.

 

Kiemelt fotó forrása: Novohrad-Nógrád Geopark Eresztvényi Látogatóközpont | Facebook