Továbbra is Nógrád a legerdősültebb megye

Erdőben otthon vagyunk! Az Ipoly Erdő Zrt. – remekül eltalált – jelmondata kívánkozik talán leginkább ide annak apropóján, hogy egy friss statisztikából kiderült: továbbra is Nógrád az ország leginkább erdők által borított megyéje.

A Központi Statisztikai Hivatal a napokban frissítette a faállománnyal borított magyarországi területekre vonatkozó statisztikáit, ebből kiderül: a megyék között továbbra is Nógrád a legerdősültebb. A legfrissebb adatok szerint megyénk területének 40,5 százalékát borítja erdő.

Nógrádban a megyei erdők jelentős részét három állami erdészeti társaság kezeli. A legnagyobb területen az Ipoly Erdő Zrt. illetékes: a nyugat-nógrádi megyehatártól a Cserhát jelentős részén át egészen a Karancs-Medves vidékéig. Az Egererdő Zrt. illetékessége Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megyék felől nyúlik be Nógrád területére, a Heves-Borsodi-dombság legnyugatibb részen túl jellemzően a Mátra északi és keleti lejtőire kiterjedően, Dorogházától Bátonyterenyén át egészen Szurdokpüspökiig. A Budapesti Erdőgazdaság Zrt. délről jelenik meg erdőgazdálkodóként, a bujáki térségben.

További négy megye erdősültsége haladja meg a 30 százalékot: Borsod-Abaúj-Zemplén esetében 30,2; Somogyban 31,5; Zalában 33,4; Veszprém megyében pedig 34,5 százalék az erdők területaránya. Országos összevetésben 20 százalékos az erdőborítottság, az erdőterületek aránya 2010 óta állandónak tekinthető.

Erdeink negyede akácosként, ötöde tölgyesként, tizede cseresként vagy nyárfélékkel borítottan van nyilvántartva, 5 és 7 százalék közötti területarányt képviselnek a bükkösök, a gyertyánosok, erdeifenyvesek és az egyéb kemény, illetve egyéb lágy lombos erdők. Erdeink 6 százaléka idősebb 100 évtől, a 70 év feletti erdők területaránya összesen 21 százalék. Korosztályra lebontva legnagyobb arányban, közel 19 százalékban a 11 és 20 év közötti erdőket találjuk hazánkban.

 

Kiemelt fotó: A salgói erdő (Forrás: Medves-fennsík | Facebook)