Tovább emelkedett Nógrádban a vendégek és a vendégéjszakák száma is

Kiemelt fotó: Az ófalu Hollókőn (MTI Fotó: Komka Péter)

Nógrád megye kereskedelmi szálláshelyeit az év első kilenc hónapjában 67 ezer vendég összesen 156 ezer vendégéjszakára vette igénybe – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal friss, háromnegyed évi adatokat lajstromozó összegzéséből.

A vendégek száma 15, a vendégéjszakáké 18 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakát, mindkét növekedési értek magasabb az országos átlagnál.

A vendégéjszakák mintegy felét kitevő szállodákban közel harmadával nőtt a forgalom. A vendégek 93 százalékát adó belföldiek ötödével több vendégéjszakát töltöttek el a szálláshelyeken, a külföldiek vendégéjszakái tizedével bővültek. A külföldi vendégéjszakák jelentős részét a német és a holland vendégek tették ki.

A nógrádi vendégéjszakák száma a válság utáni évek mélypontját követően 2012 óta folyamatosan emelkedik. Már a 2017-es év adatai is két évtizedre visszamenőleg meghaladtak minden korábbi éves vendégéjszaka-számot, az idei statisztikák pedig azt vetítik előre, hogy ez az érték 2018-ban a 2012-es mélyponton regisztrált duplája lesz majd. Ezzel együtt ugyanakkor még mindig csak a második legkevesebb vendéget fogadó Tolna megyét közelíti meg térségünk.

Bár az egyéb kereskedelmi szálláshelyeknél is látható az előrelépés, a vendégéjszakák növekedését jól láthatóan a szállodák forgalma húzza erőteljesen. Ha pedig települést nézünk, akkor Hollókő önmaga egy igen jelentős szeletet hasít ki a megyei bővülésből. 2016-ról 2017-re 30 ezerrel bővült a vendégéjszakák száma Nógrádban, aminek kicsivel több mint felét a világörökségi falu egymaga produkálta.

Hollókőn jelentősen, több mint kétszeresére nőtt a vendégéjszakák száma. Amíg 2016-ban 6600 vendég 13600 éjszakát töltött el a település szálláshelyein, 2017-ben 14 ezer vendéget és 30 ezer éjszakát regisztráltak – mondta el a 3100.hu megkeresésére a Hollókői Világörökség-kezelő Nonprofit Kft. igazgatója. Kelecsényi Péter hozzátette: a tavalyi számokat idén már október végével túllépték (ahogyan az összmegyei számok is meghaladták azt 2017 első kilenc hónapja alatt), így a községben két évvel ezelőtt megnyílt szálloda és a hollőkői egyéb turistaszállások felfutása idén biztosan újabb rekordot eredményez majd.

Az igazgató kitért arra is, hogy a Hollókőn megvalósult turisztikai fejlesztések eredményeként immáron egész évben fogadják a vendégeket a helyi szolgáltatók, így a településre érkező szálló- vagy átutazó vendégek ugyanabban a kínálatban részesülnek az év bármely napján, mint a nagyobb tömegeket vonzó programok idején. Ennek pedig az egyik érezhető eredménye a vendégéjszakák számának erőteljes bővülése, hiszen ez alól kivételt valóban csak néhány nap jelent az évben, jellemzően karácsonykor és újévkor, illetve szélsőséges időjárás esetén – tette hozzá Kelecsényi Péter.

 

 Kiemelt archív fotó: Az ófalu Hollókőn (MTI Fotó: Komka Péter)