Töretlen a nézők bizalma a Zenthe Ferenc Színház iránt

Rácz János (Balázs szerepében) és Simon Kata (Veronika) Móricz Zsigmond Nem élhetek muzsikaszó nélkül című vígjátékának próbáján a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színházban (Fotó: MTI/Komka Péter)

Több mint félezren éltek a bérletmegújítás lehetőségével a napokban lejárt határidőig. Ez rekord a színház történetében, annak ellenére is, hogy voltak olyan rendszeres színházlátogatók, akik a koronavírus-járvány egy esetleges második hullámától tartva nem éltek a bérletmegújítás lehetőségével. Ők későbbre halasztották az évadbelépőjük megvásárlását – közölte a Zenthe Ferenc Színház értékesítési vezetője. Andó Ákos kérdésünkre ismertette:

összességében a rendszeres nézők kétharmada megújította bérletét,

ők az ősszel induló évadban is a korábbiakban megszokott helyükről nézik majd a salgótarjáni előadásokat. Az értékesítési vezető a visszajelzések alapján azt mondta: úgy látják, hogy rendszeres nézőik elégedettek voltak a tavasszal elmaradt előadások után nyújtott kompenzációval. Andó Ákos hozzátette: sokan nem éltek ezzel a lehetőséggel, ők a színház támogatására ajánlották fel a kompenzáció összegét.

A teátrum korábban bejelentette: 20 fős állandó társulattal vágnak neki az ősznek, hat premiert bérletben, egyet szólóelőadásként mutatnak be. A szabadon maradt helyekre az öt meghirdetett sorozat mindegyikére válthatóak még évadbérletek.

 

Kiemelt archív fotó: Rácz János (Balázs szerepében) és Simon Kata (Veronika) Móricz Zsigmond Nem élhetek muzsikaszó nélkül című vígjátékának próbáján a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színházban (Fotó: MTI/Komka Péter)