Több mint hétszáz kutyát vonultat fel a salgótarjáni CAC kutyashow

Az Ebtenyésztők Nógrád Megyei Egyesülete 2018. március 25-én, vasárnap már nyolcadik alkalommal rendez CAC kutyashow-t a nógrádi megyeszékhelyen. Ebben az évben a tulajdonosok 711 kutyát fognak bemutatni a nemzetközi bíróknak a Tóstrand területén. Ez a kiállítás lesz idén az első a hazai szabadtéri CAC események között.

Mivel ez már a nyolcadik alkalom lesz, így a salgótarjáni CAC kutyashow-ra már jellemzően visszatérő kiállítóink vannak, akik megkedvelték a helyszínt. Hosszú szünet után kezdődik a szabadtéri szezon, így ismét komoly mezőnnyel számolunk – tudtuk meg Tóth Hajnalkától, az Ebtenyésztők Nógrád Megyei Egyesületének elnökétől. A szervezők bíznak abban is, hogy a télies időjárás vasárnapra némileg azért megenyhül majd.

A legnagyobb számban nevezett fajta idén a collie, ebből hosszú szőrű 21, a border collie fajtába pedig 19 tartozik. Egyenlő mértékben osztozik a népszerűségen 20-20 nevezett kutyával a cane corso, az amerikai staffordshire terrier és a rövidszőrű magyar vizsla. A francia bulldogokat 18 egyed fogja képviselni.

Lesznek olyan ritka fajták is, mint a welsh corgi, amelynek pembroke változata II. Erzsébet angol királynő kedvenc fajtája. Egy-egy példány képviseli az affenpinshcer fajtát (ismert nevén majompinscher), a japán származású hokkaido-t, vagy az agarakhoz tartozó azawakh-ot.

Idén a kiállítók nemcsak itthonról és a szomszédos Szlovákiából érkeznek, hanem lesz cseh, lengyel, osztrák és szerb résztvevő is. A bírók között a hazai szaktekintélyek mellett két szerb fajtabíró is Salgótarjánba érkezik. A kiállítás vezető bírója első ízben Korózs András, a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületeinek Szövetségének elnöke lesz.

A körökben a bírálatok a megnyitót követően 10 órakor kezdődnek. A program leglátványosabb eseménye, a fajták legszebb egyedeit felvonultató Best in Show program várhatóan délután 14 órakor veszi kezdetét. A közönség számára is látványos programokat azonban már 12 órakor megnyitja egy kutyás bemutató, majd 13 órától keverék és törzskönyv nélküli kutyák vonulnak fel.

A rendezvényre a szervezők várják a salgótarjáni és környékbeli kutyabarátokat. Arra ugyanakkor szeretnék felhívni a figyelmet, hogy aki kutyával érkezik, az az állat oltási könyvét ne felejtse otthon! Az eseményt a gyermekek ingyen látogathatják. A program iránt érdeklődők ne feledjék ugyanakkor azt sem, hogy vasárnap az óraátállítás miatt egy órával tovább csodálhatják majd a kutyákat!

 

Kiemelt fotónk illusztráció! (Fotó: Ebtenyésztők Nógrád Megyei Egyesülete | Facebook)