Tizenhét Nógrád megyei településen indulhat bölcsődei fejlesztés

Csaknem négymilliárd forinttal megnövelték Nógrád megye fejlesztési keretét, az összeget új bölcsődék építésére, illetve új bölcsődei helyek kialakítására fordítják – jelentette be a megyei közgyűlés elnöke szerdán Salgótarjánban.

Skuczi Nándor sajtótájékoztatón ismertette: a kormány családvédelmi akciótervéhez illeszkedve újra felmérték az új bölcsődei helyekre vonatkozó forrásigényt a megyében. A 3,86 milliárd forintos pluszösszegre 17 támogatási kérelem érkezett.

Az első tíz projektről már megszületett a támogatói döntés: Rétság, Mátranovák, Bercel, Szurdokpüspöki, Karancslapujtő, Palotás, Kálló, Mátraszele, Galgaguta és Kazár önkormányzatai részesültek összesen 2,4 milliárd forintot meghaladó összegű vissza nem térítendő támogatásban – tette hozzá. A további hét pályázat elbírálása folyamatban van.

Kihirdették az úgynevezett tartaléklistás projektek nyerteseit is: a Magyar Közút Nonprofit Zrt. 205,7 millió forintból két útszakaszt újíthat fel Nógrád megyében: a Balassagyarmat-Gárdony-Őrhalom összekötő utat egy, a Csécse-Pásztó összekötő utat másfél kilométeren.

Hozzátette: információik szerint újabb forrás érkezik még a megyébe csapadékvíz-elvezetés kiépítésére és más “tartaléklistás” beruházásokra, így a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program most 45 milliárdos Nógrád megyei kerete 47-48 milliárd forintra is emelkedhet. Salgótarján önálló, bő 9 milliárd forintos keretből valósíthat meg beruházásokat ebben a programban – emlékeztetett rá Skuczi Nándor.

A közgyűlés elnöke szólt arról is, hogy a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége a kormányzatnál lobbizva dolgozik azért, hogy folytathassák a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programot. Az elmúlt öt évben nagyon sok fejlesztést végeztek el ebből a falvakban, a kisvárosokban, ezért a jövőben is szeretnék folytatni a munkát, és bízik abban, hogy a 2021-2027 közötti európai uniós pénzügyi ciklusban is lesz erre lehetőség, tovább segítve a vidék Magyarországának felzárkózását – fogalmazott a közgyűlési elnök.

 

Forrás: MTI / 3100.hu Fotó: Skuczi Nándor, a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke szerdai sajtótájékoztatóján