Több tucat templom és egyházi épület újul meg Salgótarján környékén

Több tucat templom, illetve egyházi épület újul meg a megyeszékhely környékén. Mint arról a napokban már beszámoltunk: Salgótarjánban tizenöt templom, imaház, közösségi ház és kápolna újul meg a Modern Városok Program keretében, de a beruházások Kelet-Nógrád további településeit is érintik.

Becsó Zsolt országgyűlési képviselő azt közölte, hogy a megyeszékhely vezetése partner volt abban, hogy Salgótarján térségi szerepköre ezzel is megerősítést kapjon. Tájékoztatása szerint Bátonyterenyét, továbbá Maconkát és Kisterenyét, illetve két helyszínnel Pásztót is érintik a fejlesztések. Teljes vagy részleges templomfejlújítás indulhat továbbá Kishartyánban, Ságújfaluban, Nemtiben, Szuhán, Dorogházán, Rákóczibányán, Vizsláson, Bárnában, Nagykeresztúron és Bujákon.

Somoskőújfaluban a római katolikus templom felújításának második üteme mellett a plébánia rendbetétele is megvalósulhat, Karancsalján a római katolikus templom homlokzati és tetőfelújítása valósul meg, Karancslapujtőn pedig megújul a római katolikus és az evangélikus templom is. Kazáron a templomkert komplex fejlesztési tervét készítik el.

Becsó Zsolt kiemelte: az összesen közel négy és fél milliárd forintos kormánytámogatásból megvalósuló felújítási program az elmúlt évtizedek legjelentősebb egyházi beruházása a térségben.

 

3100.hu Fotó: A karancslapujtői Magyarok Nagyasszonya templom