Tájékoztatókat tartanak a Táncsicsba készülő diákok szüleinek

A beiskolázáshoz kapcsolódóan idén első alkalommal szakmabemutatókra és beszélgetésre várja a nyolcadikos, pályaválasztás előtt álló diákok szüleit a Salgótarjáni Szakképzési Centrum Táncsics Mihály Szakgimnáziuma.

Természetesen a diákok érdeklődését is szívesen veszik, ám nekik korábban már több fórumon is lehetőségük nyílt bepillantást nyerni az iskola életébe és szakmai kínálatába. A szülői tájékoztatók közül az elsőt szerdán (2020. január 8-án), a másodikat pedig 2020. január 20-án tarták majd, az esemény mindkét napon 16 órakor kezdődik.

Juhászné Janik Beatrix, az intézmény igazgatója a 3100.hu-nak elmondta: a sikeres pályaválasztás érdekében fontosnak tartják, hogy diákjaik és azok szülei, nevelői már előre pontosan tudják, hogy mit tanulnak majd a gyerekek az egyes ágazatokon, szakmákban; hogy milyen tantárgyak szerepelnek majd a tanrendjükben; továbbá azt is, hogy az ott megszerzett ismeretek hol hasznosulnak majd.

A 2020/2021-es tanévben négy osztályt tervez indítani az intézmény, egységesen legfeljebb 34 fővel. Az “Idegen nyelvű ipari és kereskedelmi technikus” képzés egy angol idegen nyelvi előkészítő évfolyammal bővített ügyvitel ágazati technikusi képzés. A “Turisztikai technikus” képzés egy idegen nyelvi előkészítő évfolyammal bővített turisztika ágazati technikusi képzés, az osztályban 24 fő angolul, 10 fő németül kezdi majd tanulmányait. A “Pénzügyi-számviteli ügyintéző” képzés közgazdaság ágazati technikusi képzés, választható angol vagy német idegen nyelvvel. A “Logisztikai technikus” képzés közlekedés, szállítmányozás és logisztika ágazati technikusi képzés, szintén angol vagy német nyelv választásának lehetőségével.

Az igazgató tapasztalata szerint a pályaválasztásnál a későbbi elhelyezkedési, illetve továbbtanulási lehetőségek, valamint az iskolában megszerezhető idegen nyelvi tudás és a nyelvvizsga megszerzésének lehetősége is sokat nyom a latban. Emellett említhető még a külföldi szakmai gyakorlat lehetősége is, melyre a Táncsics az Erasmus+ Program keretében biztosít lehetőséget a diákjaiknak – tette hozzá Juhászné Janik Beatrix.

A szakmabemutatón az iskolavezetésen kívül az intézmény szakmai munkaközössége, a szakmai elméletet és gyakorlatot oktató tanárok is jelen lesznek, kérdéseikkel hozzájuk is fordulhatnak az érdeklődő szülök és hozzátartozók – közölte a Salgótarjáni Szakképzési Centrum.