Szombaton hajnalban megnyitják a határt Somoskőújfalunál

3100.hu Fotó: Határellenőrzés Somoskőújfalun 2020. május 26-án

A gyorsabb átkelés érdekében a jelenleg nyitva tartó határátkelőhelyek mellett újabbakat is igénybe lehet majd venni szeptember 5-én hajnaltól – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata.

Tájékoztatásuk szerint szombat 5 órakor, onnantól folyamatos nyitvatartással nyílnak meg a somoskőújfalui és a balassagyarmati határátkelők is. Ráróspusztánál szombattól kezdődően minden nap 5 és 20 óra között lehet majd átlépni a határt. Balassagyarmaton és Ráróspusztánál kétoldalú személyforgalomra lesz lehetőség, míg Somoskőújfalu emellett a teherforgalom előtt is megnyílik.

Az intézkedés elsősorban a határ két oldalán élő ingázók számára kiemelten fontos. A kedden életbe lépett szabályozás ugyanis azt eredményezte, hogy Fülek és Salgótarján térségei között irányonként több mint 100 kilométeres kerülővel lehetett csak közlekedni, miután a legközelebbi nyitott határátkelők Bánréve és Parassapuszta.

Mint arról már korábban írtunk: Becsó Károly, Kelet-Nógrád országgyűlési képviselője még a korlátozás életbe lépése előtt, már hétfőn kérte a somoskőújfalui határnyitást. Balla Mihály, Nyugat-Nógrád országgyűlési képviselője is jelezte Pintér Sándor belügyminiszternek és Szijjártó Péter külügyminiszternek a balassagyarmati határnyitás igényét; míg Skuczi Nándor, a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke mindkét meghatározó nógrádi határpont újranyitását kérte.

A határátlépés keddtől érvényben lévő általános szabályai nem változnak.

 

Kiemelt archív fotó: Határellenőrzés Somoskőújfalun 2020. május 26-án